A francia kormány hatalmas köszönetet mondhat Gérard Depardieu-nek, Brigitte Bardot-nak, valamint Mordvinföld kormányzójának. Ők hárman ugyanis bruttó három nap alatt sikeresen elérték, hogy a francia kormány számára kellemetlen túladóztatási ügyből politikailag védhetetlen, ám rendkívül szórakoztató bohózat legyen.
Kezdetben vala a politikaiag is értékelhető szimbólum
Amikor Gérard Depardieu áttette Belgiumba a székhelyét, sokan kapták fel a fejüket, érezvén, hogy politikai szimbólumként is értékelhető, súlyos lépésről van szó. Mi is amellett érveltünk, hogy a 75%-os adó és az elköltöző hírességek sora kiváló kampánytéma lehet 2017-ben: a jobboldal könnyen érvelhet majd amellett, hogy a jelenlegi többség megbuktatása esetén a siker és a tehetség, valamint az abból következő jólét ismét megbecsült dolgok lesznek Franciaországban. (Ráadásul a jobboldal kezére játszott a kormányoldal harcos retorikája is, amely gyakorlatilag hazaárulással vádolta a távozó(ka)t, esetenként a finom taktikai érzék minimumát sem mutatva.)
Putyin ráérzett a dolog jelentőségére
Ezen a ponton Vlagyimir Putyin orosz elnök helyesen érzett rá, hogy ha belép a játékba, azzal csak nyerhet. Ezért ajánlotta fel az orosz útlevelet Depardieu-nek: kell-e annál erősebb üzleti-politikai üzenet Oroszország részéről, mint hogy egy dúsgazdag francia színész otthagyja uniós tagállam hazáját és éppen Oroszországot – a gyakran támadott, autoriter posztszovjet államot – választja befektetései és élete színhelyéül? Vlagyimir Putyin pontosan tudta, hogy mit csinál – csak azt nem tudhatta, hogy Depardieu és jóakarói nem rendelkeznek az övéhez hasonló politikai érzékkel…
Merthogy jött az a bizonyos elképesztő levél…
… amelyben Depardieu nagy demokráciának titulálta Oroszországot, keblére ölelte Vlagyimir Putyint, megígérte, hogy megtanul oroszul, illetve kifejtette, hogy a papája kommunista volt, a moszkvai rádiót hallgatta, ergo az ő kultúrájának is része az orosz kultúra. Itt már érezni lehetett, hogy komoly politikai zsenialitással állunk szemben, s hogy Depardieu, khm, finoman fogalmazva sem gondolta végig, hogy írásművével visszakézből agyoncsapja azt a pénzügyi-politikai érvelést, amely a francia kormány számára nemcsak hogy érthető volt, hanem roppant kellemetlen is – hiszen melyik kormány akarná önként magára vállalni a “tehetségek elüldözője” megtisztelő címet?
Éljenek a tébécés elefántok!
Ekkor lépett színre a jóakarói kar “dísze”, Brigitte Bardot, aki gondoskodott róla, hogy az “orosz alternatíva” súlyos politikai üzenetből egészen biztosan nevetséges bohóckodássá silányuljon. A színésznő ugyanis közölte, hogy ha a lyoni állatkert elaltatásra ítélt tuberkolózisos elefántjait nem mentik meg, akkor ő is orosz állampolgárságért folyamodik, s elhagyja Franciaországot. Itt nyugtázzuk, hogy Bardot korábban Vlagyimir Putyint “a kedvenc miniszterelnökének” nevezte annak állítólagos állatvédelmi elkötelezettsége miatt, miközben lamentált egy sort azon is, hogy Franciaország milyen lemaradott ezen a téren.
A kormány érezte, hogy enyhül a szorítás
A francia kormány tagjai feltehetően nagyon jól szórakoztak ezen az újabb fordulaton, mert abszolút a helyén kezelték, amikor kommentálniuk kellett. Az egyik miniszter szerint például ez esetben Bardot férjül kérheti Depardieu-t, ami csodálatos lenne; egy másik kormánytag pedig megosztotta azon titkát a nagyérdeművel, hogy neki bizony hosszú listája van azokról az emberekről, akiket Oroszországban szeretne látni, noha Bardot éppenséggel nincs a lista elején. Nem volt ilyen jóindulatú Daniel Cohn-Bendit, aki nemes egyszerűséggel “tökéletes idiótának” titulálta a két színészt, és azt javasolta nekik, hogy ha már ennyire szeretik Vlagyimir Putyint, akkor bújjanak is be az ágyába…
Mordvinföld tárt karokkal várja… a miniszter urat
Ha mindez még nem lenne elég, emlékezzünk meg arról is, hogy Mordvinföld kormányzója állítólag felajánlotta a kultuszminiszteri posztot a frissen orosz állampolgárrá avazsált politikai zseni Gérard Depardieu-nek, aki azzal utasította vissza a nagylelkű ajánlatot, hogy először meg kell ismernie a tagköztársaság szokásait és kultúráját…
Jogos a (költői) kérdés: mennyire lehet ezek után az egész Depardieu/Bardot-komédiát politikai ügyként komolyan venni?
Kicsit megnyugodhat a francia kormány
Így tehát, amikor majd a röhögés alábbhagy az Élysée és a Matignon folyosóin, lehet, hogy egy iroda mélyén, valahol, valaki azért titokban hálát ad a Gondviselésnek azért, mert Depardieu és Bardot láthatóan nem részesültek a politikai érzék értékes adományából. Ez az Hollande-adminisztráció hatalmas szerencséje.