Ha csak a pőre politikai számítást nézzük (és most azt nézzük), akkor a Charlie Hebdo-merényletek kifejezetten jól jöttek François Hollande-nak. Várható volt, hogy ha sikerül a kialakult helyzetet jól kezelnie (és sikerült), akkor a meggyengült elnök támogatottsága némiképpen megugorhat (némiképpen megugrott). Kár, hogy pártja, a Szocialista Párt gondoskodott arról is, hogy Marine Le Pennek és a Nemzeti Frontnak se lehessen panaszra oka.
A Charlie Hebdo-merényletek után Hollande – ahogy egy francia elnöknek tennie kell – azonnal elkezdte az egyeztetéseket, meghívta a volt köztársasági elnököket, a pártvezetőket, illetve azon pártok elnökeit, amelyeknek nincs nemzetgyűlési képviselőcsoportja. Magyarul meghívta Marine Le Pent, a Nemzeti Front elnökét is az Élysée-palotába, hogy a kialakult helyzetről egyeztessenek.
Hollande pontosan azt tette, amit egy francia köztársasági elnöknek ebben a helyzetben tennie kell: a helyzet élére állt (a rendőri akciók politikai irányításában is), illetve felvette a “nemzet atyja” pózt. Tekintélyt parancsoló nemzetközi támogatást kapott és szervezett a vasárnapi felvonulásra. Vígasztalóként lépett fel.
Egy ilyen helyzetben pártpolitikai szinten viszont borzasztóan ízléstelen – és ezért bumeráng hatású – rátelepedni az eseményekre és személyes, meg pártpolitikai pecsenyéket sütögetni. Amikor Le Pen papa előjött a “Keep calm and vote Le Pen” című tweetjével, akkor már lehetett látni, hogy a Nemzeti Front által megszerezhető politikai nyereség úgy csökkenthető a legkönnyebben, ha mindenki békén hagyja az FN-t, és kivárja, hogy a radikális párt hülyét csináljon magából (itt érdemes csendben megjegyezni, hogy idősebb Le Pen keményen dolgozott az ügyön, hiszen a vasárnapi felvonulás alatt sikerült bejelentenie azt is, hogy indul az idei regionális választásokon).
Nos, ezt az egyenletet nem bírták szocialista részről felismerni. A Szocialista Párt legfontosabb problémája az volt ugyanis az elmúlt napokban, hogy naaaaaagy republikánus tüntetés kell, de nehogy már Marine Le Pen is ott legyen. Ezzel a PS nekirongyolt magának a köztársasági elnöknek is – merthogy milyen már az, hogy egyik nap fogadunk valakit az Élysée-ben, a másik nap meg nem vagyunk hajlandó együtt vonulni vele? És Hollande nem tehette meg, hogy ne hódoljon be a saját pártjának, hiszen 2017-ben elnökválasztás lesz. Ezzel viszont a baloldal elérte, hogy Le Pen a polkorrekt elit áldozataként állíthassa be magát. Vajon a szocialisták kis akciója után hányan gondolják azt, hogy lám-lám, Le Pen az egyetlen, aki nyíltan kimondja a problémákat, és naná, hogy ez az elitnek nem tetszik?
Le Pen sem profitálhatna ennyire a helyzetből, ha a Szocialista Párt nem segítene neki. Ha a PS képes lett volna tartani a száját, az FN és Le Penék segítség nélkül hülyét csináltak volna magukból. Így viszont komoly vitapartnernek számítanak, és a PS emelte azzá őket. Csak gratulálni tudunk ehhez a nagyszerű eredményhez – és akkor várjuk, hogy Marine Le Pen milyen szakpolitikai (!) csomagot tesz le az asztalra terrorizmus-ügyben, és az mennyire nyeri el az immáron felcsigázott figyelmű franciák tetszését.