Az elmúlt hetekben széles körben elterjedt a nézet, hogy François Hollande elnöki belépője kissé gyengére sikeredett. Mi lehet ennek az oka, és egyáltalán, mi lehetne a mai európai helyzetben a franciák számára (kormányzati) siker?
1. Az új elnökről és az új kormányról gyakran könnyű azt a benyomást szerezni, hogy a “mindent vissza”-gondolat jegyében dolgoznak. Az elmúlt hetekben és hónapokban Nicolas Sarkozy jónéhány innovatív és szimbolikus intézkedését vonták vissza igen nagy lendülettel (például a túlórák adómentességét), ám a visszavonások mellé nem sikerült hasonlóan erős, szimbolikus üzeneteket, intézkedéseket rakniuk. A kínált megoldások és érvek pedig gyakran annyira klasszikusnak tűnnek, hogy tisztán emlékeztetnek a Mitterrand- és a Jospin-korszakokra. Ebben az értelemben az új francia adminisztrációban nincs igazi “újdonság” és innováció.
Itt még nagy volt az öröm (Forrás: parti-socialiste.fr)
2. Hollande mindig is “kamarillapolitikus” volt. Valójában sosem hódított nagy ötletekkel és nagy karizmával. Módszere általában a mérlegelés, a kompromisszum-keresés, a legkisebb közös többszörös megtalálása volt. Így dolgozott tíz éven át a Szocialista Párt főtitkáraként, és úgy tűnik, köztársasági elnökként sem kíván számára ismeretlen módszerekkel próbálkozni. Emiatt gyakran tűnik tehetetlennek és fantáziátlannak.
3. Nicolas Sarkozy ügyesen használta Angela Merkelt és a német-francia együttműködést saját belpolitikai tekintélye emelésére és vezetői képességei demonstrálására. Hollande mintha látványosan nem élne ezzel a lehetőséggel.
4. A gazdasági válság a kormányzati teljesítmény mérését borzasztóan megnehezíti, ha egyáltalán feltételezzük, hogy a kormányzati teljesítmény mérhető. Siker-e az, ha sikerül megakadályozni a még rosszabbat? SIker-e az, ha mondjuk két tizeddel magasabb a növekedés? Barack Obama amerikai elnök is hasonló dilemmákkal néz szembe: a demokraták tudják, hogy azzal nehéz kampányolni, hogy a helyzet tulajdonképpen lehetett volna még rosszabb is, de lám, a kormányzati politika hatására elkerültük a még rosszabbat….
5. Mivel azonban a francia szocialisták munkahelyeket ígértek, arra hajlunk, hogy a munkanélküliség és a foglalkoztatottak száma lehet az egyik olyan objektív mutató, amellyel a jelenlegi kormány teljesítménye mérhető lesz – már legalábbis a saját ígéreteikhez viszonyítva. Ettől persze azt még nem tudjuk meg, hogy a lehetőségekhez képest hogy teljesít a kabinet, és ez az ellenzék számára biztosít lehetőségeket. Vélhetően ez lesz 2017 egyik legfontosabb kérdése. Nem véletlen. hogy az ellenzéki UMP már most a versenyképesség témájáról beszél szinte minden megnyilatkozásában.