A múlt hét elején került sor a negyedik úgynevezett szociális konferenciára a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány részvételével. Nagy bizonyossággal mondhatjuk, hogy semmi komoly nem történt rajta (leszámítva, hogy bejelentettek egy kisebb munkajogi kiigazítást). Ennek ellenére a szociális konferencia nagyon is figyelemre méltó esemény: Franciaország állapotának szimbóluma és tünete. Íme miért.
Mi is ez a szociális konferencia-történet?
Hollande elnök hisz a szociális párbeszédben, ezt ő maga mondta, s valóban, kormánya igyekszik is erőltetni: ezeknek a konferenciáknak az a céljuk, hogy a kormány kezdeményezésére időről időre asztalhoz üljenek a munkaadók és a munkavállalók, s átbeszéljék az aktuális közös ügyeket, szakpolitikákat, problémákat. Persze nem minden érdekszervezet kooperál a kormánnyal, ez alkalommal például a baloldali CGT jelezte, hogy bojkottálja az eseményt, kiváltva a kormány haragját és súlyos kritikáit.
Hatalmi eszköz is
A szociális partnerek asztalhoz ültetése és kompromisszumra kényszerítése nemcsak nemes szociáldemokrata hagyomány, melyet az elnök tisztelt és elismer, hanem hatalmi eszköz is, mellyel mindenki beállítható egy-egy ügy mögé – nem is akárhogy, hanem a politikai felelősség megosztása által. Az üzenet világos: “ha nem tetszik, reklamálj a sajátjaidnál, ott voltak és ők is beleegyeztek”. 1995 óta, amikor is az egész országot megbénították a tiltakozások az akkori miniszerelnök, Alain Juppé reformjai ellen, senki nem akarja igazán magára haragítani a szakszervezeteket. Ki fél tőlük, ki megnyirbálná és megnyirbálta a jogaikat, de az biztos, hogy jobb, ha házon belül vannak, mert akkor kisebb az esélye annak, hogy politikai zavart keltenek. Hollande, aki a nyolcvanas évek óta játszik nagypolitikai játékokat, első kézből tudja ezt.
Semmi komoly nem történt…
A szociális konferencia napja egy igencsak hosszú elnöki interjúval indult az RTL-csatornán – ahol Hollande-nak sikerült nem mondani semmit. Nyitóbeszéde már annál érdekesebb volt, és mindjárt vissza is térek rá. A megnyitás után a résztvevők három kerekasztal beszélgetésen folytatták a munkát, s a lényeg az volt, hogy ezúttal minden kínos témát kínosan kerüljenek. Ez nagyjából sikerült is. Például a Munka Törvénykönyve módosításairól nem beszélgettek, viszont arról a várható fontos reformról igen, amely a szociális jogokat nem a munkaszerződéshez, hanem a személyhez kötné 2016-tól (gondolva például a munkanéküli segélyre).
… de az elnök felrajzolta az irányt
Visszatérve a nyitóbeszédre, az azért volt igen érdekes, mert az elnök nagyjából felrajzolta, mi várható a cikusa végéig, illetve azt is elmondta, hogy a kormány mit szándékozik és mit nem szándékozik tenni. Franciaországban – különösen kampányra fordulva – legalább olyan fontos tudni, mik a szent tehenek, mint a szociális partnereknek előre jelezni, hogy mire számíthatnak. E kis bölcsesség jegyében Hollande megígérte, hogy lesz egy kisebb “tisztázó” Munka Törvénykönyve-kiigazítás, de nem kerül sor a minimálbér, a munkaidő (35 óra), illetve a szerződések módosítására. A miniszerelnök később azt is hozzátette, hogy a reform főbb pontjait október 28-án mutatják be.
A szociális konferencia végül is azt sugallta, hogy még mindig a “lassan, de biztosan reformálni” Hollande elnök terve és elve. Kár, hogy baloldali ellenségei nem akarnak reformot, jobboldali ellenségei pedig nem akarják a “lassant”…
Innen szép nyerni, ahogy mondani szokták.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!