Göncz Árpád temetésének napján eszembe jutott egy méltóságteljes temetés egy letűnt korból: De Gaulle tábornok búcsúztatása. Szinte napra pontosan 45 évvel ezelőtt történt, 1970. november 12-én (a Tábornok 3 nappal korábban, november 9-én hunyt el). A ceremóniáról van archív felvételünk.
De Gaulle végakaratában azt kérte: ne legyen beszéd, ne legyen állami protokoll, csak mise és csend, kísérjék viszont egykori harcostársai, a Szabad Franciaország veteránjai. Így a párizsi elit nagy része “csak” a Notre-Dame-székesegyházban emlékezett meg a volt köztársasági elnökről, oda ment Georges Pompidou hivatalban lévő köztársasági elnök, vagy éppen RIchard Nixon amerikai elnök.
A Tábornok azt is gondosan meghagyta, hogy faluja, lakhelye, Colombey-les-Deux-Eglises temetőjében kíván nyugodni, abban a sírban, ahol Anne de Gaulle, Down-kórral született, 1948-ban elhunyt kislánya nyugszik (és ahol Yvonne de Gaulle, az egykori, férjét néhány évvel túlélő first lady végső nyughelye is található). A sírkövön csak ennyi áll: Charles de Gaulle, 1890-1970.
Az érzelmes, személyes kérés persze azt is lehetővé tette, hogy senki ne tudja politikailag eltéríteni a temetést, magának követelni a hatalmas történelmi, politikai hagyatékot. Például így senkinek nem juthatott eszébe (komolyan legalábbis) a Panthéon, a Père-Lachaise, vagy bármilyen más, “nagy emberek” számára fenntartott protokolláris nyugvóhely – pedig azt kevesen vitatják, hogy De Gaulle a francia történelem legnagyobbjai közé tartozott.
Utolsó földi útján azonban éppen ezért nem volt szüksége külső segítségre. A nagy embereknek nincsen szükségük nagyzolásra és zajra. A csend és a méltóság beszél helyettük.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!