Hollande elnök a novemberi merényletek után erős jobb-fordulatot tett, amikor azt javasolta, hogy terjesszék ki az állampolgárság elvételének a lehetőségét azokra a született franciákra is, akik időközben felvették egy más állam állampolgárságát. Ez ellen a baloldal baloldala hangosan fellázadt, még az igazságügyi miniszter is távozott. Majd a szocialista többség visszakézből megszavazta, hogy bárkinek el lehessen venni a francia állampolgárságát. Hogy mi van? Most a balosok akkor mégis gyártanának hontalanokat?
De gyártanának ám. Valamilyen fura okból kifolyólag a szocialistáknak ugyanis az jelentette a legnagyobb problémát a Hollande-javaslatban, hogy az elnök által javasolt rendszerben megszűnne az egyenlőség az állampolgárok között, azaz valakitől el lehetne venni az állampolgárságot, másoktól nem. Csakhogy eddig is volt ilyen megkülönböztetés (azok kárára, akik utóbb szereztek francia állampolgárságot).
Most a szocialisták azt szeretnék, ha minden franciát üthetné az állampolgárság elvétele szankció, már ha terrorizmusért elítélik. Vagyis az egyenlőségre (és néha a jogokra is) oly kényes PS akár azt is bevállalná, hogy hontalanokat gyártson Franciaországnak (aminek azért nincs sok értelme, mert a hontalant nincs hova kiutasítani és el nehéz távolítani az országból).
A jobboldali többségű Szenátus viszont nem ért egyet a nemzetgyűlési szocialisták változatával, ők visszaírták a szöveget az eredeti verzióra, olyannyira, hogy a vitában a miniszterelnök is keményen odaszólt nekik, hogy fogadják el az anyagot változatlan formában. Ahhoz, hogy az alkotmánymódosítást a Kongresszus elé lehessen ugyanis terjeszteni, szükséges a két ház közötti megegyezés (a Kongresszus egyébként a két ház együttes ülése, az alkotmánymódosításhoz 3/5-ös többség kell).
Most lezárhatnám ezt az elemzést azzal, hogy 1. Hollande és Valls képtelen rajta tartani a kezét a többségen és a parlamenten, és 2. ember legyen a talpán, aki kibogozza, hogy akkor most tulajdonképpen mit is akarnak a szocialisták. Illetve nem a szocialisták, mert ebben a játékban elsősorban Hollande a játékos. A kimenetek elemzése viszont rámutat arra, hogy az elnök akár tudhatja is, hogy mit csinál.
1. Tegyük fel, Hollande belátta, hogy az eredeti verzió megbukik a szocialistákon. Innentől kezdve a szocialistáknak az az érdeke, hogy az alkotmánymódosítás ne rajtuk, hanem a szenátusi republikánusokon bukjon el, azaz őket lehessen vádolni azzal, hogy nem elég elkötelezettek a franciák biztonsága iránt. A jelenlegi helyzet ehhez nyitja meg a kaput és a szenátusi vita kezdete fel is rajzolta, hogy a kormány erre bazíroz.
2. Ugyanakkor Hollande-nak az sem lenne rossz, ha a két ház vitáján bukna az alkotmánymódosítás. Ekkor Hollande a saját párját együtt kárhoztathatná az ellenzékkel, ez ugye klasszikus gaulle-ista manír lenne, választás előtt egy évvel kifejezetten jól jönne. A PS nem sokat tehetne, hiszen nem tud más jelöltet felmutatni, az egyetlen esélye 2017-re Hollande: nyelnie kellene.
3a. Ha mégis kialakul egy megegyezés és az alkotmánymódosítás átmegy, akkor Hollande nagy politikai sikert ér el.
3b. Kisebb siker, de az elnök szempontjából a 2. pont értelmében az is megzenésíthető, ha esetleg az állampolgárság-pont kiesik az alkotmánymódosítási csomagból, és csak a rendkívüli állapotra vonatkozó marad.
4. Hollande (és a mögötte álló szocialisták) szempontjából egy rossz kimenet lenne, ez pedig az, hogy a republikánusok és az elnök egyetértenek, de a PS blokkolja az alkotmánymódosítást (ez azért lenne rossz, mert fel lehetne építeni egy narratívát, hogy az elnök és a miniszterelnök elvesztette a kontrollt, nem tudnak kormányozni, a PS a szétesés szélén stb.).
Azzal, hogy a PS kiterjesztése mögé a kormány révén beállt az elnök is, ezt a veszélyt sikerült kiiktatni a rendszerből, és ami még ennél is fontosabb, Hollande lépéselőnybe került.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel az oldalsávban a Francia Politika-blog hírlevelére, fűzd be az RSS-hírfolyamot az olvasódba és lájkolj a Facebookon is, hogy ne maradj le az újdonságokról!