73 évesen visszavonul a politikától Christine Boutin, a francia Kereszténydemokrata Párt tiszteletbeli elnöke. A volt politikus mostantól teológiai tanulmányokat kíván folytatni Párizsban.
Boutin mintegy negyven esztendeje politizált. 2002-ben elindult az elnöki posztért, de csak 1,19%-ot kapott az első fordulóban. 2007 és 2009 között lakhatásügyi miniszter volt Nicolas Sarkozy elnöksége alatt.
Boutin már korábban megígérte, hogy utolsó, nem teljesen kitöltendő mandátumát kezdi az Yvelines megyei közgyűlésben. 2017-ben Marine Le Pen támogatására szólított fel, nem meggyőződésből, hanem mert azt szerette volna, hogy Macron lehető legkisebb arányban győzzön.
A visszaemlékezések szerint Boutin a leginkább azzal vétette észre magát a francia politikában, amikor 1998-ban ötórás parlamenti beszédben támadta a regisztrált élettársi kapcsolat intézményét (PACS), mivel az, vélekedett, homoszexualitásra buzdít. 2012 után ugyancsak erőteljesen lépett fel a Hollande-kabinet melegházasságot legalizáló törvénye ellen.
Miután “utálatosságnak” nevezte a homoszexualitást, elítélték gyűlöletre uszításért, pénzbüntetést kapott (Boutin a dologhoz hozzátette: a homoszexuális személy nem utálatos, csak a bűn, vagyis kis módosítással a Katolikus Egyház tanításainak megfelelően fogalmazott – az egy más kérdés, hogy az ügyésznek ez is sok volt, mivel szerinte a szétválasztás mesterséges, és utalt a nyilatkozat utáni feljelentés-cunamira).
Boutin a visszavonulásakor azt mondta, sajnálja, hogy megbántott embereket a melegházasságról szóló vita során (ha valakit érdekel a négy évtized nyilatkozat-termése, van itt pár idézet spermadonorokról, túl sok melegről, meleg barátokról, óvszerről és pedofíliáról, vagyis kimondható, hogy Boutint a katolikus jobbszárny szexuál- és bioetikai témái igen aktívan foglalkoztatták).
Boutin több okból is érdekes figurája volt a francia közéletnek, azt is mondhatnám, ritkasága. Franciaország ugyanis radikálisan szekuláris állam – s szemben például Magyarországgal – nem ismer el és nem is finanszíroz hivatalosan egyházakat. Az egyházi értékek átadását nem támogatja a francia oktatás, hiszen a laikus és kötelező oktatás éppen az egyházi befolyás ellenében született.
A modern francia nemzeti indentitást, az egész francia köztársasági gondolatot átitatja az egyházellenesség, a félelem a trón és az oltár egységétől. Nehéz ilyen környezetben nem szekuláris értékeket védeni a politikában, ez biztos – Franciaországban nemcsak a baloldali, a jobboldali bázis nagy része sem értékelné, ha valaki mondjuk kormányzati szinten keresztény országról beszélne, mert azzal az illető szembemenne a forradalom utáni francia hagyományokkal.
Vagyis a címben kicsit csaltam (valamire elvégre kattintanotok kell!), mert a megfogalmazott hasonlóság csak annyiban áll meg, hogy mindkét politikus egy-egy nagyobb jobboldali tömb körül keringő kereszténydemokrata pártot elnököl, illetve karrierjük során kiálltak – sok vitát kiváltva – bizonyos katolikus tanítások, vagy azok egy értelmezése mellett.
De azt hiszem, minden más különbözik, annyira máshogy néznek – történelmi okokból – a politikai katolicizmusra a franciák. Nálunk ez a fajta politikai katolicizmus sokkal fontosabb, mint Franciaországban, így a Fidesznek is sokkal fontosabb a kereszténydemokrata szövetség demonstrálása, mint a francia republikánus pártnak (LR). Szerintem ez a körülmény magyarázza is, hogy Semjén Zsolt miért miniszterelnök-helyettes, Boutin meg miért lakásügyi miniszter volt.
(Kiemelt kép: Twitter)
