A nagy macroni sakkjátszma: nem javult a francia ellenzék helyzete

Most már sorban jönnek az adatok, amelyek szerint Emmanuel Macron és Édouard Philippe kormányfő népszerűségi mutatói romlanak, a velük való elégedettség csökken. Ennek ellenére az ellenzék stratégiai helyzete nem javult, és továbbra is tartom, hogy Macronnak nem a népszerűsége miatt kell most aggódnia, hanem a reformjai sikeressége, eredményei miatt. Mármint hogy legyenek. 

1. Macron ugyan a nyáron végigvitte a munka törvénykönyve reformját, de nem ez volt az egyetlen és utolsó olyan döntés, amely társadalmi elégedetlenséget váltott ki. Néhány napja tüntettek a járulékemelés ellen felszólaló nyugdíjasok. Feszült a helyzet Mayotte-on. Március 22-én sztrájkolnak és tüntetnek a köztisztviselők, április 3-4-én pedig potenciálisan elnyúló sztrájkot kezdenek a vasutasok, akik az állami vasúttársaság, az SNCF átalakítása ellen és státusuk védelmében lépnek fel (az előre ismert, várható franciaországi eseményekről itt találsz részleteket). Ugyanakkor ezek egyrészt jól körülhatárolható csoportok, másrészt nem találnak maguknak egységes pártpolitikai képviseleti hangot (sem karizmatikus személyt, aki átfogóan képviselné őket). Végül pedig az egyes tiltakozások társadalmi támogatottsága sem mindig meggyőző (az SNCF-es tiltakozást például 34% támogatja).

2. Hogy nincs karizmatikus személy, aki az élére állhatna az elégedetlenségnek, az természetesen jó Macronnak, mert az ellenfelei így megosztottak maradnak, és nem alakul ki egységes ellenzék, ami – ahogy a magyar változatban – a francia centrális erőtérben sem lenne előnyös a hatalmon lévő erők számára.

3. De nézzük a részleteket! Laurent Wauquiez amatőr politikai hibájáról (szűk nyilvánosság előtti szómenéséről, a felvétel kiszivárgásáról) már írtam. A politikus tekintélye érezhetően megcsappant az elmúlt hetekben a republikánus mozgalmon belül. Bár egy-két elemzés (?) megpróbálta azt sugallni, hogy itt valami direkt szivárogtatásról volt szó, és Wauquiez trumpi módszerekkel igyekszik javítani a helyzetét, az elmúlt hetek alapján egyértelműnek tűnik, hogy ez nem igaz. A jobboldali pártelnök azóta sem képes érdemi üzeneteket megfogalmazni és tekintéllyel megjelenni a politikai térben (miközben a Nemzeti Fronttal való együttműködés dolgát két naponta bemondja valaki, legutóbb éppen maga Marine Le Pen, aki egy időközi választás alkalmával a republikánus jelölt támogatására szólított fel).

4. Marine Le Pen, bár újraválasztották az FN elnökének, maga sincs jó helyzetben.  A tavalyi elnökválasztási vitateljesítmény még mindig érezteti hatását, ráadásul a március eleji “újraalapítási kongresszus” finoman fogalmazva sem előremutató üzeneteket fogalmazott meg (az elnök által javasolt új pártnév egy kollaboráns párté volt a háború alatt, ráadásul jogilag sem tiszta a helyzete, miközben Steve Bannon  azt javasolta az éppen cukiságkampánya közepén álló FN-nek, hogy ne aggódjon, ha rasszistának hívják). Röviden: Marine Le Pennek nem igazán van energiája Macronnal foglalkozni.

5. A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon helyzete sem fantasztikus – a Lázadó Franciaország egykori jelöltje erőteljes ellenzéki munkába kezdett a parlamenti csapatával, ugyanakkor ez a tevékenység vitatott (az antiszemitizmussal és Izraellel kapcsolatos kérdésekről korábban már írtam egy cikket). A párthoz közel álló, frissen alapított Média nevű webtelevízióban éppen sorra mondanak fel a munkatársak munkaügyi és ideológiai okokból, ami nem éppen az az üzenet, amely egy baloldali ellenzéki pártnak kedvező.

6. Majdnem mindegyik ellenzéki politikus az önsorsrontás hibájába esett, a nehézségek jó része elkerülhető lett volna számukra. Wauquiez és Le Pen esetében ez különösen igaz. A szocialisták április elején választanak új főtitkárt, aki – a pártszavazás eredménye alapján – Olivier Faure lesz. Meglátjuk, ő mit tud ehhez hozzátenni…

7. Amíg az ellenzék kétoldali, megosztott, és magával van elfoglalva, addig Emmanuel Macron elégedett lehet, mert nincs, akihez a reformjaival kapcsolatos elégedetlenség becsatornázódhatna. Ha a reformok hozzák az eredményeket (különösen a munkanélküliség és a növekedés terén), akkor majd három év múlva figyelheti a népszerűségi mutatókat, addig nem kell mással foglalkoznia, csak a kormányzással. Ha a reformok nem hozzák az eredményeket, persze akkor is figyelheti a mutatókat, csak kicsit nagyobb aggodalommal. De mintha a reformok egyelőre hoznák a várt eredményeket...

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Kommentek

Kommentek