EP-választás ’19: Le Pen nyert, de Macron sem zokog

Tegnap este egy dolog teljesen egyértelmű volt: papírforma szerint alakult az élen a sorrend, a Nemzeti Tömörülés és Marine Le Pen ha kicsivel is, de nyert.  Le Pen logikusan és természetesen azonnal támadásba lendült, követelte a Nemzetgyűlés feloszlatását, az elnöki párt pedig igyekezett minimalizálni az egy százalékot el nem érő különbséget-vereséget. Vagyis elindult az értelmezési verseny. De hova vezethet mindez? Gyorselemzés a franciaországi EP-választás eredményéről 5+1 pontban.

1. Macron (és Le Pen) belpolitikailag kényelmes helyzetben

Korábban már írtam arról, hogy az élen a konkrét sorrendnek sok belpolitikai jelentősége nincs. Ez továbbra is igaz: nincs súlyos belpolitikai jelentősége, mert Emmanuel Macron számára Le Pen remek 2022-es mumus, sőt, szükséges ellenfél, akit fel lehet mutatni, mint veszélyt (“nézzétek, ez a veszély még nyerni is tud, emlékeztek 2019-re?“). Le Pennek is kell Macron, hiszen Le Pen bázisa szemében Macron mindent megtestesít, amit utálni lehet és kell.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nincs belpolitikai determinizmus sem – gondoljunk csak arra, hogy Nicolas Sarkozy pártja a 2009-es, Le Pené a 2014-es EP-választás győztese volt, rá három évre mégsem lett egyikük sem elnök…

2. Az EP-választás eredménye arra utal, hogy megerősödött a globális / lokális törésvonal Franciaországban

A franciaországi EP-választás igazi érdekessége a másodvonal tartós, azaz nemcsak 2017-re érvényes átrendeződése. Az “igazán érdekes dolgok” 15% alatt történtek: a republikánusok összeomlása és a zöldek erősödése remek hír azoknak, akik a régi pártrendszer bontásán, és az új megszilárdításán ügyködnek (ez praktikusan az RN és az LREM, vagyis Le Penék és Macronék).

Mind az RN, mind pedig az LREM a globális / lokális, szuverenista / föderalista, progresszív / nacionalista törésvonal,  nem pedig a hagyományos jobb-bal törésvonal mentén szervezné a francia és az európai politikai életet (ki-ki tudományos és politikai meggyőződése alapján nevezi el az új törésvonalat, mint az elnevezések sora is mutatja). Így nekik a republikánusok és a szocialisták agóniája, illetve a baloldal belső versenye, átrendeződése főnyeremény.

3. Elképzelhető, hogy nőtt az európai politika iránti érdeklődés

Az EP-választás hagyományosan belpolitikai fókuszú, másodlagos választás, ahol jól le lehet szavazni a kormányokat és/vagy olyan pártokat lehet Brüsszelbe küldeni, amelyek a hazai pártrendszerben ilyen-olyan okokból (kormányképesség hiánya, választási rendszer sajátosságai) kisebb szerephez jutnak.

1979 óta nem volt olyan választás, ahol azonosítható európai témák lettek volna napirenden, de ez most sok szempontból olyan volt, éppen a törésvonalak átrajzolódása miatt. A tendenciózusan csökkenő részvétel idén nőtt, Franciaországban is.

Ez a hagyományos pártok összeomlása, az RN-LREM párharc mellett érdekes indikátora annak, hogy a globalizációs, integrációs törésvonal egyre inkább értelmezhető, sőt, 2017 óta domináns Franciaországban.

4. Nathalie Loiseau teret engedett a Macron személyét érintő értelmezési versenynek

Nathalie Loiseau volt Európa-ügyi miniszter nem bizonyult jó listavezetőnek az LREM számára, de ezt korában is lehetett látni, érezni, tudni. Nem is azért rakták oda, hogy jól kampányoljon, hanem mert ért az európai ügyekhez. De ilyen szűk eredménynél jogos a kérdés: itt mehetett el az az egy-másfél százalék?

Persze ez már veszett fejsze nyele, ahogy mondani szokták. A lényeg a következmény: mivel Emmanuel Macron gyakorlatilag személyesen vette át a kampányolás feladatát az utolsó hetekben, az értelmezési verseny most róla fog szólni. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Tömörülés politikusai őt támadják (a többiek is, de ez most kevésbé érdekes…). Hozzá kell tenni, hogy amíg Macron Le Pennel polemizál, csak folytatja, amit eddig is tett. Le Pennel karöltve tovább erősíti azt a jelenséget, amiről itt szó van, és amelyet a kisebb, illetve a visszaszoruló pártok egyre kétségbeesettebben kritizálnak.

5. Marine Le Pen ezennel hivatalosan is politikai túlélőnek nyilvánítva

Azzal, hogy Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés 2014 után ismét megnyerte az EP-választást, az is eldőlt, hogy sikeres volt a pártelnök “életben maradás és előremenekülés” projektje.

Ez nem kis politikai teljesítmény, hiszen a 2017-es elnökválasztási szereplés, a híres vita-lebőgés után sokan már temették. Az, hogy Le Pen képes volt megerősíteni az elnöki pozícióját, újragondolni a programot, átnevezni a pártot, és így ismét győzelemre vinni, azt jelenti, hogy lezárult egy fejezet a személyes politikusi életrajzában és a párt történetében.

Az RN ismét lendületben van.

+1.: Merre mozog Macron Brüsszelben?

Hogy mekkorában, az attól is függ, hogy Macronék hogy szerepelnek az értelmezési versenyben.

Az elnök számára a hivatali előny is ott lehet, illetve használható a tekintélye demonstrálására: már kedden ülésezik a Tanács, azaz összeülnek az állam- és kormányfők.  Miután a centrista tömb már leírta Manfred Webert, vajon mikor kerül elő a kalapból, illetve Macron szájából immáron nyíltan a francia Michel Barnier neve? Ki lesz rá vevő? Mit lép a béna kacsa Angela Merkel? Olyan pozíció-tánc kezdődik most, amelyben meglepő lenne, ha Macron nem próbálna meg helyeket fogni Franciaországnak és centrista szövetségeseinek…

Ez a brüsszeli a csata nem a politika legszebb arcát mutatja majd, de Macron csak itt nyerheti vissza azt a tekintélyt, amelyet a vereséggel Párizsban elvesztett. Ki tudja-e használni a lehetőséget? Egyáltalán mekkora ez a lehetőség? Ez a következő kérdés. Lesz és van mit figyelni!

(Kiemelt kép: Erich Westendarp – Pixabay.)

Kommentek

Kommentek