Az elmúlt napok nagy “meglepetése” a francia politikában Emmanuel Macron “migrációs fordulata”, az a hétfői beszéd, amely kiakasztotta a kormánypárt baloldalát, mivel szigorúságra szólított fel a migráció dolgában. Az idézőjeleket azonban nem véletlenül használom: ha valami fordult, akkor maximum a kommunikáció (de az se akkorát). Rendrakási kísérlet: mi folyik migráció-ügyben Franciaországban?
Mit mondott Macron a migráció kapcsán régen és most?
Az MTI is beszámolt arról, hogy Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a kormánypárt, az LREM képviselői előtt izmos beszédet mondott a migráció kapcsán. Többek között azt mondta: „Nem szabad nem szembenéznünk ezzel a témával. A kérdés tudniillik az, hogy burzsoá párt akarunk lenni vagy pedig sem. A burzsoáknak nincs ezzel semmi baja: ők nem találkoznak velük. A hétköznapi emberek viszont velük élnek”.
Ezzel a francia elnök be is hozta a témát a politikai napirendre. Lehetett korábban is arról hallani, hogy a francia köztársasági elnök meg van arról győződve, a migráció visszakerül a politikai napirendre, és arról is, hogy egyes kormánytagok komolyan lobbiznak a szigorú hozzáállásért.
Ugyanakkor az elnök maga is sokszor beszélt már a migráció dolgáról korábban is, ha nem is ilyen nagy súllyal. Az ún. nagy vita kezdetekor Macron nyílt levelet írt a franciáknak, akkor arra is rákérdezett az állampolgároknál, hogy kívánják-e, hogy a menekültjog felett a Parlament éves kvótákat határozzon meg a befogadás terén (vagyis meghatározzák-e, hogy ebben az évben ennyi és ennyi munkás, tanuló, családtag stb. jöhet az országba).
Amikor pedig a nagy vita lezárásaként 2019. április 25-én sajtótájékoztatót tartott a francia köztársasági elnök, akkor ugyancsak kiemelte, hogy a védelemre jogosultakat kell fogadni, s Európának újra kell gondolnia a migrációs politikáját. Azt mondta, hogy a határokat meg kell védeni, a védelemnek szolidaritással kell együtt járnia, akkor is, ha emiatt, illetve ezzel együtt a schengeni övezet kisebb lesz (nagy megrökönyödést ezzel nem váltott ki, mert a franciák kétharmada úgy, ahogy van megszabadulna Schengentől, egy időre vagy végleg).
Itt javasolta az elnök, hogy a parlament minden évben tartson vitát a migráció kérdéséről. Erre egyébként idén szeptember 30-án és október 2-án kerül majd sor, talán erre is készülve próbálta előre pozicionálni magát és a pártját az elnök (persze a stratégiai cél 2022 lehet).
Milyen migrációs politikát folytatott eddig a francia köztársasági elnök?
Jelöltként Macron a képzett / tehetséges munkaerő migrációját tartotta elfogadhatónak és támogatandónak, a menekültügyi rendszerben pedig az ügyintézési határidők csökkentését kívánta.
2018-ban, már Emmanuel Macron elnöksége alatt elfogadták a bevándorlási és menekültügyi törvényt, mely igyekezett tovább rövidíteni a kérelmek elbírálásának a határidejét, erősíteni az elutasított kérelmezők kiutasításának és eltávolításának az eszközeit. A jogszabályt akkor egyébként a baloldal túl szigorúnak, a jobboldal túl megengedőnek találta.
Tudjuk továbbá, hogy Emmanuel Macron híve lenne az európai menekültügyi egységet szabályozó dublini rendszer felülvizsgálatának (ez a rendszer persze 2015, a válság kirobbanása óta ezer sebből vérzik). Csakhogy a dublini reform jelenleg is áll, hiszen az egyes tagállamok (front-államok, fogadóállamok, V4-ek stb.) érdeke és álláspontjai meglehetősen nehézkesen összeilleszthetőnek tűnnek (ha valakit érdekelnek a részletek, akkor a Tanács oldalán érdemes böngészni, mi hol tart).
A menekültügyi reform elég fontos lenne Franciaországnak. Folyamatosan nő ugyanis a kérelmezők száma, 2018-ban az illetékes hivatal 123 625 kérelmet regisztrált.
Csütörtök reggel a Kossuth Rádióban egy 110.000-as számot mondtam, aztán javítottam, de kiderült, nem, vagy nem feltétlenül kellett volna. Időközben megoldódott, hogy honnan emlékeztem erre a számra: az OECD egyik anyagában szerepel a 110.000-es szám. Így elgondolkodva azt hiszem, a francia hivatal száma a hitelesebb, egészen egyszerűen mert közelebb van az eseményekhez (és hát rosszabb is az adat…). A lényeg persze a tendencia: folyamatosan nő a kérelmezők száma. A származás szerinti csoportosításnál kiugró az afgán, albán és grúz kérelmezők aránya, de magas az elefántcsontparti, mali és guineai kérelmezők aránya is. Az elutasítás továbbra is kétharmad körüli.
Nem véletlen, hogy amikor Macron szerda este találkozott Giuseppe Conte olasz kormányfővel, a menü fő fogása a migráció volt. A két vezető ismét a szolidaritás és a migránsok kvóta szerinti európai elosztásának a kérdését pedzegette. A kvóta francia részről persze összeférhet a hazai szigorral, hiszen Franciaország szempontjából a mindenkori kvóta azt jelenti, hogy más államok átvennének tőle kérelmezőket (ami persze az afrikai kérelmezők esetén nem tudom, mennyit ér, hiszen ők gyakran frankofónok, de az albánok, afgánok stb. esetében más a helyzet).
A közvélemény-kutatások 2015-ben azt mutatták, hogy a francia megkérdezettek bő kétharmada európai kvótapárti volt, nyilván a fenti érvelés fényében. Ha úgy kérdezik viszont, hogy akarnak-e átvenni migránsokat a spanyol, olasz és görög partokról, akkor már kisebb a lelkesedés (2018-ban fele-fele volt a támogatási arány, vö. 66. oldal).
Ennyit a menekültügyről. Mi a helyzet a családegyesítéssel, a tanulókkal, egyetemistákkal?
Már Macron elnöksége alatt hozzányúltak a külföldi (pontosabban harmadik országból származó) egyetemi hallhatók tandíjához, ami minden bizonnyal a “jobb családokból érkező”, vagyis a gazdagabb harmadik országbeliek érkezését segíti majd inkább. Vagyis önmagában is szelekciós hatású. A 2019/2020-as tanévtől kezdve ugyanis a nem uniós állampolgár diákok másmilyen, magasabb, ún. differenciált tandíjat fizetnek (hogy kinek mi mennyibe kerül, itt lehet nézegetni).
Ez azért nagyon fontos, mert 2017-ben például – mintegy 262.000 harmadik országbeli érkezett legálisan akkor az országba – már majdnem több tartózkodási engedélyt adtak ki tanulóknak, mint a családegyesítés jogcímén. (Egyébként ezekkel a számokkal, a 262.000-rel is óvatosan kell bánni: egyrészt nem pontos nettó egyenleget jelentenek, hiszen nemcsak jönnek, hanem mennek is migránsok; másrészt az európai uniós érkezők nincsenek benne, ők ugyanis a szabad mozgás jogával élnek, az uniós belső migráció nem kötődik tartózkodási engedély kérelmezési kötelezettségéhez. Harmadrészt a nettó egyenlegbe bele kellene rakni az illegálisan érkezők becsült számát is, amiről hivatalos statisztika persze nincsen.)
Ami pedig a családegyesítéssel érintett mintegy 90.000 embert illeti: a családegyesítés jogát az alkotmány mellett nemzetközi szerződés is garantálja, pontosabban abból vezeti le a francia jog (az Európai Jogok Európai Egyezményének “Magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog” című 8. cikkéből vezetik le, de nem feltételek nélkül: “E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.” – mondja ott a második bekezdés. )
Látszik, hogy régóta folyik arról gondolkodás a francia politikában, hogy milyen feltételek mellett tegyék vagy ne tegyék lehetővé a családegyesítést (például itt van ez a 2003-as parlamenti anyag). Egyébként a hatályos szabályozás szerint a több házastárssal rendelkezők, poligámok esetében nem jár a családegyesítés joga, ha valakinek ez a kérdés eszébe jutna).
Ami a lényeg: megtiltani teljesen valószínűleg nem lehet a családegyesítést ebben az nemzetközi szerződéses jogi keretben, főleg nem már állampolgársággal rendelkező francia esetében, de mondjuk a tartózkodási engedélyesek esetében szigorítani, alakítgatni minden bizonnyal lehet, ha valakinek erre van igénye (a németek is megtették, sőt, elkezdtek kvótázni és feltételeket szabni, részletek itt). A franciák egyébként 2018-ban nagyságrendileg fele-fele arányban mondták a közvélemény-kutatóknak, hogy támogatják, illetve nem támogatják a családegyesítés megszüntetését.
Egy ideje, mint korábban említettem, ott van a levegőben Franciaországban is, hogy a menekültügyön felül migrációs kvótákat határoznának meg, ezt a kormányoldal annyira legalábbis támogatja, hogy vitázna róla, de Le Penék például annyira nem lelkesek. Mindenesetre Macron nyílt levele után megkérdezték a franciákat, hogy támogatnák-e a befogadottak mennyiségének kvótás meghatározását (praktikusan a maximalizálását), és a közvélemény-kutatóknak 60% igent mondott. A Nemzeti Tömörülés hívei és a baloldaliak kb. fele-fele arányban mondták, hogy jó döntés lenne egy ilyen belső kvóta létrehozása, az En marche- és a republikánus szavazók pedig háromnegyedes arányban. Ez a megosztottság magyarázhatja Le Penék visszafogottságát a kérdésben.
De miért van szükség erre a kemény kommunikációra Macron részéről?
Viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, ha meg akarjuk érteni a migráció kérdését irányító macroni mozgatórugókat, ugyanis ő maga adta meg a választ a a beszédében. Ismét az MTI már citált ismertetését idézem: „baloldal évtizedeken át nem foglalkozott a bevándorlással, a szavazóik egy része átpártolt a szélsőjobboldalhoz”. Másrészt: „Egyetlen ellenfeletek van, ez pedig a Nemzeti Tömörülés. Két projekt létezik: a befelé fordulásé és a félelemkeltésé, vagy pedig egy nyitott megoldás építése anélkül, hogy naivak lennénk”.
Ezt összehangolva a burzsoá pártról és a népi rétegekről elmondottakkal, arra juthatunk, hogy Macron alapvetően a munkásokhoz, azokhoz a potenciális baloldaliakhoz akar szólni, akik elmentek a Nemzeti Tömörüléshez, vagy a bizonytalanok táborába. Úgy véli egyes hírek szerint, hogy ennek a távozásnak a migráció, a kulturális biztonság problémája is része (és ezt jól látja a kutatói elemzések szerint is).
Eközben a centrum és a klasszikus jobboldal is célcsoport lehet számára, hiszen a menekültjogot alapjaiban nem vonta kétségbe, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a migráció más aspektusainak, gyakran szimbolikus aspektusainak menne neki. A szigorításnak például ilyen szimbolikus tárgya lehet az állami egészségügyi segélyalap, amely az illegálisan és jogcím nélkül Franciaországban tartózkodók ellátását biztosítja, é régóta szúrja a jobboldal szemét (a kormány szerint sok ezen a téren a visszaélés, de a teljes megszüntetés nincs napirenden, hiszen a francia államnak sem érdeke, hogy kezeletlen fertőző betegek rohangásszanak a területén).
Referendum a migráció ügyében?
Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke azzal vágott vissza a köztársasági elnöknek, hogy referendumot kellene tartani a családegyesítésről, a területi alapon adott állampolgárságról – vagyis a migráció egyes kérdéseiről.
Ez nem kizárt, de sok értelme nincs Macron számára, hacsak nem talál egy olyan témát, amivel egyértelműen nyerhet (akkor ugye legitimáció-növelő népszavazásról beszélhetünk, ami nem áll messze az ötödik köztársaság logikájától – itt sokak számára egyébként a belső befogadási kvóta meghatározása tűnik az egyik téma-jelöltnek). Ha azonban Macron nem kíván népszavazást tartani, akkor Le Pen nehezen érhetné el egyedül a megtartását. Ahhoz ugyanis vagy kormányon kell lenni, vagy parlamenti erő kell.
Az alkotmány 11. cikkelye szerint az elnök a kormány vagy a parlament két háza kezdeményezésére írhat ki népszavazást (a gyakorlatban ez úgy szokott kinézni, hogy a kormány azt kezdeményez, amit az elnök kér…). A másik lehetőség, hogy a képviselők egyötöde kezdeményezi a referendumot, és a francia választópolgárok 10%-a (!) aláírásával támogatja a kezdeményezést. Látjuk, hogy ez milyen nehezen és lassan megy a repülőtér-privatizáció ügyében is, bár 2020 márciusáig van idő még az aláírásra (ha valaki érintett és támogatja, itt lehet szignálni). A Nemzeti Tömörülésnek természetesen nincs ennyi, szükséges számú képviselője, bár az aláírásokat talán össze tudná szedni, látva a felméréseket és a párt támogatottságát.
2018-ban a BVA-nak ugyanis a megkérdezettek 63%-a mondta, hogy túl sok a bevándorló Franciaországban (a menekültjogot azonban 65% támogatta, milyen érdekes, pont ezt képviseli Emmanuel Macron is…). Amikor viszont az IFOP szintén 2018-ban azt kérdezte, hogy ma mennyi külföldit fogad Franciaország, erről mit gondol a megkérdezett, akkor 52% azt mondta, túl sokat, 27% szerint eleget, 10% szerint nem eleget.
Nos, így néz ki a migráció ügyének körképe a mai Franciaországban. A politikusi fejekben pedig ott lebeg a 2022-es elnökválasztás célja. Az “előjáték” elindult. Egy biztos: mind Le Pen, mind Macron azt szeretné, ha ismét ők találkoznának a második fordulóban, és láthatóan aktívan dolgoznak is ezért.
(Kiemelt kép: pixabay.com)
