kope-chirac

A nagy kópé, aki távozása után lett igazán népszerű (elemzésem a 24.hu számára)

“Szeptember 30-án hétfőn félárbócra engedik a francia lobogókat a közintézményeken, s országszerte egy perces csenddel emlékeznek majd a csütörtökön elhunyt Jacques Chirac volt köztársasági elnökre. Sokak számára valódi és őszinte lesz ez a gyász: Chirac egyike volt az ötödik köztársaság azon nagy figuráinak, akiket könnyű volt szeretni. Pedig tudja az egész ország, hogy halálával nemcsak egy nagy politikus és államférfi, hanem egy nagy kópé is távozott. A kópéság nem csak a bőséges nőügyeire vonatkozik. Chiracnak történetesen pecsétes igazolása is van: 2011-ben két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a párizsi városháza egykori pártfinanszírozási ügyei miatt. Ám ez sem volt akadálya annak, hogy pár évvel később kitörjön a Chi-Chi-mánia.

Georges Pompidou embere, sokszoros képviselő és miniszter, kétszeres miniszterelnök (1974-1976, 1986-1988), neo-gaulle-ista pártvezető, párizsi főpolgármester (1977-1995) és végül köztársasági elnök (1995-2007): felsorolni is nehéz, hogy milyen pozíciókat töltött be az elmúlt négy évtizedben a csütörtökön hosszú betegeskedés után elhunyt Jacques Chirac. Egy dolog biztos, a neve összeforrt az ötödik köztársaságéval, hiszen soha senki nem töltött ennyi időt (16 évet) a hatalom csúcsain elnökként és miniszterelnökként e köztársaság történetében, még az alapító Charles de Gaulle (11 év), és az elnöki rekorder François Mitterrand (14 év) sem.

Ezekben az órákban nem csak jelentőségét és pályája hosszát emelik ki a visszaemlékezők. Úgy emlékeznek rá, mint akinek a politikai sikerei mögött ott áll vonzó és könnyen szerethető személyisége, az, hogy mindig mindenkihez volt egy kedves szava, vállveregetése és mosolya. Az egykori agrárminiszter és corrèze-i képviselő a vidék Franciaországával éppúgy megtalálta a hangot, mint a párizsiakkal, akiknek 18 esztendőn át volt főpolgármestere. Vonzó és barátságos személyisége ellenére is 25 évig tartott a menetelése az Elysée-palota felé. Személyes ambíciója és politikai kíméletlensége ugyanis éppen annyira látszódott, mint barátságossága. Nem véletlenül nyerte el a „buldózer” becenevet a pályája elején. Pontosan lehetett tudni, hova készül és mi akar lenni. Sőt, sokszor csak az látszódott (1981-ben és 1988-ban még elveszítette az elnökválasztást, csak harmadik nekifutásra tudta megnyerni).”

A cikkem folytatása a 24.hu oldalán található.  Az olvasáshoz kattints ide!

(Kiemelt kép: Jacques Chirac hivatalos elnöki portréjának részlete.)

Kommentek

Kommentek