Miről szólt 2019 Franciaországban?
2019: konfliktusos keret
Franciaországban a 2019-es év eleje és vége egy-egy társadalmi konfliktusban csúcsosodott ki, egyfajta keretet adva így az esztendőnek. Míg azonban a sárga mellényesek mozgalma egy koordinálatlan spontán mozgalom volt, az év végén egy hagyományos, szervezett szakszervezeti tiltakozási akciósorozat lépett fel Macron elnök nyugdíjreformjával szemben.
Utóbbi konfliktus jelenleg is tart, értékelni ebben a pillanatban nagyon nehéz lenne. Kérdés, hogy Macron mikor és milyen formában lép majd bele, hiszen egyelőre az intézmények logikáját követve engedi “kibontakozni” Édouard Philippe miniszterelnököt (vajon 2020-ban látványosabban érkezhet Macron, a jó zsaru? – erről elmélkedtem a 24.hu felkérése december közepén).
Túlbeszélés?
A sárga mellényesek mozgalmát a kifárasztásos, túlbeszélős taktikával (az ún. “nagy vitával”) sikerült elhalkítania a kormányzatnak, az ismétlés szándékára is utalnak egyes jelek a nyugdíj-mozgalom kapcsán.
Bár vannak gyűjtések, idővel mégis fogynak a sztrájkalapok, egyre nőhet a lakossági frusztráció is – így az idő nem a szakszervezeteknek dolgozik, akik pontosan érzik, hogy nem szabad szünetet tartaniuk, addig kell ütniük a vasat, amíg az meleg. Eközben a kormányzati tárgyalástechnika vélhetően a “szalámizás” logikáját követi. A mozgalomról és a kilátásokról itt beszélgettünk hosszabban (hangfelvétel a cikkben alul).
Változatlan politikai erőviszonyok
A tumultuózus látszat ellenére ugyanakkor a politikai erőviszonyok nem változtak számottevően a 2019-es év során (egy elnökválasztás második fordulójába a felmérések szerint továbbra is a hivatalban lévő elnök és Marine Le Pen jutnának). Így Emmanuel Macron továbbra is kiemelten esélyesnek számít a saját újraválasztására, ami a mandátuma félidejében – mondanom sem kell – nem egy rossz helyzet számára. Megbukni semmiképpen sem bukott meg 2019-ben, ez az év utolsó napján egyértelműen kimondható.
Az európai parlamenti választás is a “két nagy” érdekeinek megfelelően alakult, s bár Le Penék nyertek egy picivel, a Nemzeti Tömörülés és az En Marche továbbra is kölcsönösen egymást erősítik a versengésükkel, megerősítve a globalizációs törésvonal 2017 óta tartó dominanciáját a francia politikában. Ez a közös érdekük.
Mi történt még a 2019-es esztendőben?
Hatályba lépett például a személyi jövedelemadózás teljes átalakítása (a forrásadózás), és hiba nélkül, problémák nélkül beállt az új rendszer. Ez egy hatalmas változás a korábbiakhoz képest.
Aláírtak egy új francia-német szerződést, az 1963-as Élysée-szerződés egyfajta megújítását. Emmanuel Macron egyébként az európai választás után rendkívüli módon aktívvá vált a nemzetközi politikában, ennek az aktivitásnak egyik kiemelt pontja volt a Biarritzban rendezett G7-csúcs (a francia külpolitika stílusváltásáról itt írtam). A francia elnök “konzervatív” migrációs politikai fordulatát pedig itt elemeztem.
Végül, az év során két szomorú eseménnyel is sokat kellett foglalkoznunk: először is tűzeset áldozata lett a gyönyörű, ikonikus Notre-Dame de Paris székesegyház, s még e sorok írásakor is kérdés, hogy megmenthető-e az utókornak (a tűzeset jelentőségéről itt írtam egy hosszabb cikket, az efféle tragédiák elemzéséről, annak “módszertanáról” pedig itt olvashattok).
Másodszor, eltávozott Jacques Chirac volt köztársasági elnök, a nagy kópé, akit a korrupciós ügyei ellenére láthatóan nagyon szerettek a franciák. Legalábbis utólag. Ezzel a volt elnökök közül már csak Valéry Giscard d’Estaing, Nicolas Sarkozy és François Hollande vannak életben.
S hogy mi lesz 2020-ban?
Konfliktus és választás biztosan, de erről egy következő posztban…
(Kiemelt kép: pixabay.com)
