Nyugdíjreform, Édouard Philippe, sztrájkhelyzet

Íme egy újabb elemzés a francia nyugdíjreform helyzetéről, mintegy 15 percben nagyjából minden, amit most tudni kell.

Röviden, a következőkről beszéltünk:

• Péter megemlítette a Franciapolitika című műsor egyik legfrissebb műsorát, ahol a Káli Ildikó kollégámmal francia pezsgő kérdését jártuk körül (mi a francia pezsgő, a champagne, mit, mikor, mivel és hogy érdemes inni). A beszélgetésről itt írtam és itt lehet megtekinteni. Ajánlom szeretettel, nem késő még készülni a pótszilveszterre! 🙂
• Ezután beszélgettünk arról, hogy miről szól a folyó nyugdíjreform, mi a kulcsév ötlete, mit gondolnak emindrről a szakszervezetek, miért kulcskérdés a finanszírozás dolga a nyugdíjrendszer átalakítása során. Röviden elemeztem, hogy milyen elméleti lehetőségek vannak egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben a pénzügyi egyensúly biztosítására, és azt is, hogy az Édouard Philippe-féle friss bejelentés miért csapda a szociális partnereknek, ezen belül is a szakszervezeteknek.
• Megemlítettem, hogy hogy függ a bejelentés és az áprilisi határidő össze a márciusi önkormányzati választással (“aki időt nyer, életet nyer”?), és hogy jó eséllyel a francia jóléti állam modellváltási kísérletével állunk szemben (G. Esping-Andersen tipológiája szerint értem, ehhez egy kis magyar nyelvű irodalom itt található).
• Aztán napirendre került Charles de Gaulle volt (1958-1969) köztársasági elnök, illetve az a kérdés, hogy mennyire jogos a most hivatalban lévő köztársasági elnököt a nagy elődhöz hasonlítani. Ennek kapcsán beszéltünk viszonylag hosszan arról, hogy mi a hasonló a Macron és a De Gaulle előtt álló kihívásokban (ehhez egy korábbi elemzésem itt olvasható), de arra is felhívtam a figyelmet, hogy a kimenetekről, az eredményekről beszélni korai, azt Macron esetében majd a jövő és a történettudomány dönti el. De Gaulle esetében más a helyzet, hiszen ott megvan már a kellő történeti, időbeli távolság).
• Mindenesetre kihívások között valóban vannak hasonlóságok, és azt is hozzátettem mindehhez, hogy De Gaulle olyan nagy súllyal nehezedik a mai francia politikára, hogy Macrontól kezdve Le Penig bezárólag már nem nagyon van olyan jelnetősebb erő és politikus, aki ne a nagy elődből igyekezne táplálni a gondolatait, illetve aki ne akarna ebben a gaulle-ista legitimációban sütkérezni.

Kommentek

Kommentek