Aki nem emlékszik: a politikai veterán Ségolène Royal még Mitterrand elnök alatt kezdte a pályáját, volt miniszter, képviselő, Poitou-Charente régió elnöke, 2007-ben a Szocialista Párt elnökjelöltje, aztán François Hollande minisztere, most pedig – a szocialista összeomlás utáni politikai túlélés jegyében – a sarkvidékekkel kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokért felelős nagykövet. Január 24-ig, mert akkor a kormány várhatóan megszünteti a megbízatását. A háttérben a 2022-es helyezkedés és némi politikai taktikázás lehet.
Ségolène Royal az elmúlt hetekben látványosan (ragaszkodva a “szólás szabadságához”) összeveszett azzal a kormánnyal, amelytől kapott egy – igaz, nem fizetett – jószolgálati nagyköveti posztot.
A kormányzat a hírek szerint már több alkalommal is figyelmeztette, hogy a megnyilatkozásai problémásak, nem lojálisak – végül a január 24-én esedékes kormányülésen várhatóan megszüntetik a megbízatását.
Vádak már 2019 novemberében
Pedig most úgy tűnik, Royalnak nagy szüksége lett volna a kormány – és talán a hatóságok – jóindulatára, mert az ősszel egyre több kérdés merült fel a munkavégzése és naptárja kapcsán, továbbá a közrádió 2019 novemberben tűz alá vonta, megkérdőjelezve a külügy által a rendelkezésére bocsájtott források szabályszerű felhasználását (azzal vádolták, hogy túl sokat és szabálytalanul költ sofőrre és autóra, illetve sugallták, hogy egyéb magánjellegű és politikai tevékenységeit, vidéki látogatásait, könyve népszerűsítését, alapítványa munkáját finanszírozza a nagyköveti feladataira szánt forrásokból).
Erre a témára a kormánypárti képviselők is “rámozdultak”, a szóban forgó ügyekben nyomozás is indult (Royal egyébként hosszú Facebook-posztban részletezte, hogy ki mit fizetett és miről milyen ellen-bizonyítékai vannak, de nyilván a védekező pozíció mindig kellemtelenebb, mint a támadó).
A háttérben 2022?
Ennek az egész szakításnak és látványos harcnak komoly politikai oka lehet: a kormány és a Ségolène Royal közötti konfliktusokról szól beszámolók szerint a tét 2022, Royal ugyanis ismét gondolkodik azon, hogy elindul az elnökségért, Macronnal szemben.
Ha ez igaz, akkor érthető igazán, hogy a volt szocialista elnökjelöltnek miért volt érdeke kirúgatni magát, elérni a látványos szakítást és nyíltan kritizálni a nyugdíjreformot (a kormánnyal szembeni retorikájáról, a vitáról itt található egy időrendi összefoglaló).
De innen érthető meg igazán az is, már ha igaz a dolog, hogy a kormányoldalnak – és Emmanuel Macronnak – meg miért nem volt érdeke megtartani és finanszírozni Royal stábját, embereit, és miért nem volt érdeke megvédeni egy egyébként nem fizetett, jószolgálati nagykövetét a személyét érő támadásoktól (persze erre elméletben is mindig csak addig van esély, amíg az esetleges média- és állampolgári érdeklődés nem ér egy bizonyos szintet, de a nyugdíjreform árnyékában itt talán még nem került erre sor).
Ségolène Royal 2022?
És akkor abba a témába még bele se mentünk, hogy mennyire reális az szocialista ex-jelölt részéről egy esetleges 2022-es indulás, miután 2007-ben és 2012-ben is vereséget szenvedett, amikor elindult, előbb az elnökválasztáson, majd pártja előválasztásán. Hol van már az a személyét övező korai lelkesedés? És hol van már az a párt? Hol van már az a szervezeti erő?
Ségolène Royal a 2019-es európai parlamenti választáson azért nem lett szocialista jelölt, legalábbis erre hivatkozott, mert nem sikerült összefogást építenie. Érdekes lenne látni, hogy milyen erőt és potenciált érez maga mögött 2022-re, amire építve bevállalta ezt a konfliktust. Hacsak nem egyszerűen arról van szó, hogy Royal tudta már novemberben, hogy elindul a nyomozás, ezért jó előre politikai áldozatot csinált magából megelőző védelmi stratégiaként. Vagy egyszerűen elszámolta magát, és a macronie 1:0-val nyerésre áll ellene?
(Kiemelt kép: Facebook)
