Nemzeti egységkormány = politikai csapda?

A sok koronás hír között fut egy érdekes kérdés a francia sajtóban a héten: hogy gondolkodik-e Emmanuel Macron  nemzeti egységkormány létrehozásában a járvány után.

Az ellenzék egyes erői – a zöldek és a radikális baloldal vezetője – máris vitatkoznak ezen, s a republikánusok és a szocialisták oldaláról sem tűnik úgy, hogy tetszik nekik az ötlet. Nem véletlenül. Egy nemzeti egységkormány olyan csapda lehetne a francia ellenzéknek, mint a felhatalmazás ügye volt a magyarnak.

Franciaországban is gyakran hallani a háborús párhuzamot, a háborús retorikát, hogy a gazdaság helyzete a háború óta nem volt ilyen rossz, és azt is, hogy milyen “lesz a háború utáni újjáépítés”.  Sajtóhírek szerint úgy tűnik, ebben a keretben az egyik forgatókönyv, amelyben az elnök környezetében gondolkozhatnak, egy nemzeti egységkormány létrehozása (ahogy például gaulle-isták és kommunisták képesek voltak együtt dolgozni a második világháború utáni újjáépítésen).

Ilyenkor mindig kérdés, hogy miért szivárog ki egy ilyen ötlet, illetve hogy szivárogtatják ki. Ennek ezer oka lehet. A legegyszerűbb, hogy valakivel egyeztettek, valakinek feltettek egy kérdést, aki elkezdte a “hírt” terjeszteni – a politikusok igen pletykásak tudnak lenni.

Ugyancsak az egyszerűbb magyarázatok közé tartozik, hogy a kormány tesztelgetni akarja a reakciókat, nem utolsó sorban közvélemény-kutatási számokat szeretnének nyerni a témában (a cél, hogy olyat kérdezzenek a közvéleménytől, amin legalább már egy kicsit gondolkodhatott; illetve kis szerencsével az se árt, ha sajtótermékek fizetnek a számokért, mert érdekes hír bemutatni az eredményeket).

Az ellenzék reakciójának a felmérése, illetve az ellenzék összezavarása is felmerülhet, mint értelmezés. Egy nemzeti egységkormány ugyanis a politikai felelősség megosztását jelenti a körvonalazódó gazdasági válság időszakában, amikor a dolgok nem mennek olyan jól. Nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek, semelyik ellenzéknek nem érdeke a felelősség viselése. Az erről szóló induló ellenzéki viták ugyanakkor  önmagukban segítik a kormányt, lévén addig is magukkal, egymással és a belső vitákkal vannak elfoglalva a nem kormánypárti politikusok.

Minden bizonnyal van annak egy mélyebb, 2022-ig mutató oka is, ha tényleg gondolkodik ezen a forgatókönyvön az elnök és csapata. Ha a mérsékelt ellenzéket, kisebb eséllyel a radikálisabb baloldal egy informális részét – esetleg egy-két figuráját – sikerül “beszervezni” az adminisztrációjába, azzal Macron pont azokat az erőket tudná ártalmatlanítani, amelyek veszélyeztethetnék a 2022-es elnökválasztás első fordulójának a számára kedvező eredményét: hogy tudniillik ő és Marine Le Pen jussanak be a második fordulóba. Aki ugyanis Macron elnök kormányában szolgál, az nehezen tudna kampányolni ellene. A macronisták ezért is nyilatkozták, hogy nekik a pártok kellenek, nem az egyes személyek.

A mérsékelt pártoknak egy nemzeti egységkormány ezért most nem érdeke. Emmanuel Macronnak – és vele Marine Le Pennek – igen.

Azt kell tehát figyelni, hogy az elnök és környezete mennyire folytatja a háborús retorikát (a hétfői finomabban elmondott elnöki beszéd azért nagyon más irányba mutat), mennyire akarja dramatizálni a helyzetet. Ha a közvélemény a helyzetet rettenetesen drámainak ítéli meg, nyilván könnyebb sarokba szorítani az ellenzéket. Ha igent mond a nemzet egységkormány ötletére, politikai csapdába kerül; ha nemet mond, lehet támadni, hogy a nemzetet hagyja cserben.)

Mellesleg 2016-ban a megkérdezettek 67%-a mondta, hogy támogatna egy ilyen egységkormányt, tehát azt is izgalmas figyelni, ha lesznek számok, hogy az ötlet támogatottsága merre változik, azaz tulajdonképpen mekkora dramatizálásra is lehet szükség a kormányoldal részéről.

Azt hozzá kell tennem, hogy egyelőre nem látom rendesen felépítve ezt a politikai csapdát. Nincs egyelőre felépítve az a helyzet, ahol az ellenzék csak rosszat dönthet – de a lehetőség benne van a pakliban. Figyelem a jeleket.

Kommentek

Kommentek