A járvány elején jeleztem, hogy a népszerűségi-bizalmi adatok most nem igazán fontosak, illetve ha fontosnak tűnnek is, nem hiszünk nekik. A mindenkori végrehajtó hatalom ugyanis teljesen természetes módon kap a korábbinál nagyobb támogatást egy válság kezdeti szakaszában, aztán jön a lefelé tartó út. Macron népszerűsége (bizalmi indexe), ahogy várható volt, már rendeződik is vissza.
Pénteken megjelent a Harris egy adata, mely szerint az előző havi 13 pontos növekedés után most 8 pontot esett Emmanuel Macron bizalmi indexe.
Egy válság elején az emberek a bizalmukat a kormányzatba és az elnökbe vetik, védelmet és biztonságot várnak. Hogy Macron népszerűsége érezhetően magasabb lett a koronavírus-járvány kitörésekor, teljesen érthető reakció tehát egy olyan társadalomban, ahol félnek az emberek és védelmet várnak az államtól.
Aztán ahogy halad előre az idő, megindul a visszarendeződés, a csalódás, hogy a kormányzat nem biztos, hogy mindentől meg tud védeni, jönnek a halottak, a munkanélküliségi adatok, a rossz hírek, a kommunikációs hibák stb. Hogy a visszaesés meddig tart, mekkora mértékű és mennyire tartós, az már sokkal többet elmond a tényleges helyzetről, a közhangulatról, a politikai teljesítményről, s részben a kormányzás minőségéről is – de még ahhoz is túl korán vagyunk, hogy utóbbiakról bármi érdemit mondjunk.
Mindez annak is függvénye, hogy a válság kezelése miként sikerül, a végrehajtók mennyire bizonyulnak ügyesnek, mennyi hülyeséget mondanak, mennyi hülyeséget csinálnak, illetve hogy a válság milyen hosszú, milyen természetű. Az ügyesebbek képesek szükség szerint folyamatosan dramatizálni a helyzetet, további mozgásteret teremteni maguknak. De az alapmodell mégiscsak az, hogy a megugró népszerűség visszaesik, különösen egy súlyos válságban.
(Megjegyzés. Kíváncsiságból gyorsan megnéztem, hogy nézett ki Hollande elnök bizalmi mutatója a jó adatbázissal és szép ábrákkal dolgozó Kantar cégnél. Gyönyörűen látszik, hogy a Charlie Hebdo-merényletek megdobták Hollande számait, a Bataclan-trauma után pedig szinte egekbe ugrott a bizalmi index, aztán visszaesett a mélybe – érdemes vetni a képre egy pillantást. A Kantarnal Macron elnök bizalmi mutatója nem ugrott hatalmasat február és március között, de nőtt, ugyanakkor az áprilisi számok a cikk írásakor még nincsenek benne a táblázatban.)
Az ellenzékek számára egy ilyen válság és veszély mindig dilemma, hogy mikor rongyoljanak neki a kormányzatnak, azaz mikor kezdjenek el ismét ellenzékként viselkedni. Akkor, amikor a megugrás tart, vagy amikor már lefelé mennek a dolgok? Ellenzéki szempontból ugyanis egy ilyen válság első felében éppúgy nem számítanak a számok, mint amennyire kormányoldalról sem. Valójában egyik oldalon sem szabad elhinni, hogy a megugró számok “valósak” (persze azok, csak nem nagyon lehet velük dolgozni). A választókat ilyenkor a félelem, illetve a védelem és az összefogás igénye jobban mozgatja, mint a szereplők üzenetei, vagy a hozzájuk való tényleges viszonyuk.
A visszarendeződés az új helyzethez, az új status quo-hoz való alkalmazkodás folyamatát is tükrözi, esetünkben például a kijárási korlátozásokhoz, a következő gazdasági hatásokhoz, a kormányzati intézkedésekhez való viszonyokat.
Amikor tehát azt írja a sajtó, hogy Macron népszerűsége hatalmasat nőtt, a következő hónapban meg csökkent, akkor az helyesen inkább így nézne ki: megtörtént a kiugrás, megtörtént a visszarendeződés. Hogy milyen mértékben és hónapokban mérve milyen tartósan, és több intézetnél ugyanúgy van-e, az már igazibb hír lesz.
Bár a 2022-es választás nagy kérdései valószínűleg ezekben a hetekben dőlnek el, a valós erőviszonyok – és hogy tudtak-e ellenzéki elnökképes politikusok profitálni a helyzetből – a következő pár hónapban derülnek ki. Az már nem az első sokk, hanem az alkalmazkodás, az elnyúló válságkezelés, és bizony-bizony, a “ki a felelős?” viták szakasza lesz.
Türelem tehát érdemi információt terem.
