A fizetés-átvállalások, adóeltolások, állami garanciák, no meg három pótköltségvetés után egy 100 milliárd eurós mentőcsomag tervével jelentkezett a francia kormány, melynek a France relance (Franciaország újraindul) nevet adták. A csomag mintegy 70 intézkedést tartalmaz 3 fő csomópont (ökológia, versenyképesség, kohézió) köré szervezve.
A bejelentett intézkedések nemcsak a konkrét gazdasági hatásuk miatt lehetnek érdekesek, hanem politikailag is. A gazdasági hatások elemzését a közgazdászokra bízom, ami viszont a politikát illeti: látszik, hogy a kormányzat politikai szempontokat is figyelembe vett a prioritások meghatározásánál. (Az már más kérdés, hogy másfél évvel egy elnökválasztás előtt az lett volna elég amatőr dolog, ha nem tette volna, ugyanis már réges-rég 2022-re dolgozik mindenki – aki mást állít, az is.)
A képi anyagokat kedvelők és a franciául beszélők számára Jean Castex miniszterelnök bejelentése itt nézhető vissza:
És akkor nézzük a mentőcsomag részleteit!
Az ökológiai fókuszú célkitűzések (pl. épületek energetikai felújítása, biciklizés, tömegközlekedés támogatása, vasút támogatása, a karbonsemleges gazdaság megteremtésének célja) azoknak a szavazóknak lehet érdekes, akik városiak, zöld érzékenységűek, s akik potenciálisan nyitottak lehetnek mind az elnöki párt (LREM), mind a zöldek (EELV) üzeneteire. Természetesen az elnöki párt szavazókat csak akkor remélhet az intézkedésektől, ha lesznek eredmények, de a politikai cél a France Relance-célkitűzések mögött világosan látható. Ezekért a szavazókért politikai harc zajlik évek óta.
Ha jobban érdekel ez a téma, akkor a kormányzat és Emmanuel Macron zöldekkel kapcsolatos kihívásairól, összességében a zöldek helyzetéről itt és itt írtam, illetve itt nyilatkoztam.
A versenyképességi mentőcsomag-rész (különösen a stratégiai vállalatok termelésének hazahozatala, ideértve az egészségügyi vállalatok termelését, az élelmezést, az elektronikai termelést, az 5G-t) illeszkedik Emmanuel Macron gyakran hangsúlyozott szuverenitási célkitűzéseihez, melyeket hosszú évek óta hallunk tőle.
Mondhatjuk, hogy az élénkítési csomag ebben a keretben egy lehetőség is volt a francia kormánynak, hogy az amúgy is kitűzött célokat megvalósíthassa, azokra pénzt költsön (mégpedig nem megszorítások vagy kellemetlen átszervezések, hanem adósságvállalás révén, vagyis jóval kisebb politikai költséggel, mint békeidőben).
Látszik, hogy az intézkedések egy része több kimondott, vagy ki nem mondott politikai célkitűzésnek is segítségére lehet. A kohéziós célkitűzés például arra is lehetőséget biztosít, hogy valamiféle újabb megoldást találjanak – szintén nagy fájdalmat okozó költségvetési áldozatok nélkül – a sárga mellényes mozgalom által felvetett, sokszor jogos vidéki frusztrációkra, vagy összességében az ún. perifériás Franciaország fájdalmaira. Ide lehet sorolni a vasúti pályafelújításokat, a közlekedési infrastruktúra felújítását, az önkormányzatoknak szánt intézkedéseket.
A polgárok által közvetlenül és azonnal érzett intézkedések közé tartozik az állami fizetésátvállalások rendszere, az iskolakezdési támogatás emelése, de a fiatalok számára biztosított képzések és munkavállalási támogatások felpörgetése is. Az ugyanakkor teljesen igaz, hogy a közvetlen keresletélénkítés kisebb mértékben jelenik meg a csomagban, mint a kínálati élénkítés (az egyik politikai kritika, amelyet megfogalmaztak az ellenfelek jobb- és baloldalon egyaránt a csomaggal szemben, hogy a polgároknak nem ad pénzt közvetlenül, hanem inkább vállalati adókat csökkent, illetve egyéb kínálati oldalon értelmezhető programokra költ).
Hogyan értékelhető összességében a mentőcsomag? Először is fontos megjegyezni, hogy a miniszterelnök azt tűzte ki célként, hogy 160 000 új munkahely jöjjön létre. Ennek az eszköze lehet a 26 éven aluliak munkához jutásának támogatása, a képzési, szakképzési, felsőoktatási helyek számának növelése is – két év múlva, az elnökválasztás és a nemzetgyűlési választás környékén ez lehet az első kritérium, ami alapján érdemes lesz a hatásosságot vizsgálni, nemcsak azért, mert ezt hangsúlyozta Jean Castex, hanem azért is, mert ez a célkitűzés nemcsak gazdaságilag, politikailag is releváns. Tudjuk, bukott már bele abba köztársasági elnök, hogy a munkanélküliség ügyét nem tudta megoldani, és nem is olyan régen…
Az is egy fontos kérdés lesz, hogy a nyílt adóemelés elkerülhető lesz-e, ahogy azt a kormányzat szeretné. 2007-2012 között ez volt Sarkozy elnök nagy dilemmája is, ő végül rákényszerült az emelésre, ismert következményekkel. Azért mondom, hogy “nyílt adóemelés”, mert létezik egy szolidaritási tb-járulék, amit az évtized elején ki akartak vezetni az adórendszerből, de most úgy tűnik, hogy ez nem történik meg, vagyis elmaradt adócsökkentésről beszélhetünk. Az adócsökkentések fejében bizonyos önkormányzati források átcsoportosítása is felmerül, ami az ő szempontjukból minden lehet, csak nem boldog status quo. Persze még a parlamenti vita előtt állunk, természetesen a bejelentett csomag részleteiben változhat, hiszen mindazt, amit itt látunk, még be kell cikkelyezni a költségvetésbe.
Ezzel el is jutunk a nagy kérdéshez, hogy “miből?”. A 100 milliárdos mentőcsomag 40%-át a tervek szerint uniós forrásból finanszíroznák, méghozzá az alapján a költségvetési megállapodás alapján, amelyet az állam- és kormányfők a nyáron kialkudtak (e csomagot és a csúcs eredményeit francia szempontból itt elemeztem).
Csakhogy az Európai Parlamentnek minderre még rá kell bólintania, s tudjuk, hogy a választott testület nem tökéletesen elégedett, s a költségvetési tárgyalások még most is zajlanak (többek között az olyan vitatott ügyekben, min a jogállamiság dolga). Igencsak kérdéses továbbá, hogy például sikerül-e a tervezett uniós saját forrásokat teljes mértékben belapátolni a csomag finanszírozásába, gondolva itt például a francia szívnek oly kedves – nagy nemzetközi cégeket érintő – digitális adóra (aminek a nehézkes francia-európai-OECD-s helyzetét itt értékeltem).
Bár Emmanuel Macron és az adminisztráció hangsúlyozza, hogy az újraindítást nem a francia adófizetők, hanem a nagy nemzetközi cégek fizetik meg, számos a nyitott kérdés. Sőt, azt sem szabad elfelejteni, hogy az uniós forrás sem a fán terem: mivel Franciaország nettó befizető, a 2058-ig visszafizetendő közös adósság egy részét finanszírozni fogja a majdani befizetései révén. Vagyis a dolog nem lesz ingyen; s nem lesz ingyen a 60%-os rész sem, amelyet az államadósság terhére finanszíroznak, ezáltal a következő generációkra terhelnek.
Igaz, 2022-től új időszámítás kezdődik, vagy ennek az elnöknek, vagy az utódjának, s a hídon nyilván minden politikus akkor megy át, amikor odaérkezik. Most minden bizonnyal az számít minden állam- és kormányfőnek, így a franciának is, hogy a következő választáson még nem kell erről az adósságról számot adni… Ha többet szeretnél tudni: a “kerül, amibe kerül”-problémáról korábban az ado.hu szakportálnak írtam elemzést.
A France Relance élénkítőcsomag témájáról továbbá hosszabban beszélgettünk szeptember 5-én a Civil Rádió adásában, az interjút itt hallgathatod vissza:
Végül, a kormányzati intézkedéscsomag részleteit pedig itt tudod böngészni.
