Nemrég Egeresi Zoltán elemzőkollégámmal (NKE, Nemzeti Stratégiai Védelmi Kutatóintézet) arról beszélgettünk a Franciapolitika című adásban, hogy hogyan alakul a török-francia viszony, mit akar Emmanuel Macron, mit akar Erdogan elnök, kinek mi az érdeke… most, hogy a karikatúra-ügyben ismét fellángolt a két vezető között a feszültség, ismét beszéltünk, hogy kiderítsük, mi változott a korábbiakhoz képest (ha egyáltalán).
Itt a korábbi Franciapolitika-beszélgetés, ha valaki – igen helytelenül 🙂 -lemaradt volna róla:
SEP: Ez a konfliktus illeszkedik-e a korábban tárgyalt sorba, vagy különálló és úgy is értelmezendő?
EZ: A Macron-Erdogan pengeváltásoknak már legalább egy éves története van – noha korábban sem volt szívélyes a két vezető kapcsolata -, amikor a török államfő agyhalottnak nevezte francia kollégáját. Ezt követően számos üzengetésnek lehettünk tanúi Törökország líbiai és földközi-tengeri akciói miatt (Franciaország augusztusban megerősítette jelenlétét a régióban, s kiállt Görögország mellett), illetve a hegyi-karabahi konfliktus fellángolása miatt ismét szembe került a két vezető (Ankara szeretne részt venni a konfliktus kezelésében, míg ezt Franciaország a többi nagyhatalommal együtt ellenzi). A jelenlegi vita annyiban tér el a korábbiak dinamikájától, hogy bár a török vezető ismét Macront kritizálta, ezúttal egy francia belpolitikai kérdés kapcsán, ami már a francia nagykövet visszahívását váltotta ki. A két ország kapcsolatának romlásába tehát beilleszthetőek a jelenlegi események, annyi különbséggel, hogy ezúttal komolyabb bilaterális szintű válaszlépés született.
Van-e mindennek érdemi nemzetközi politikai jelentősége a korábbiak fényében, vagy belpolitikai célra mindenki használja, de ennyi?
Nem hoz lényegesen új dinamikát a két ország kapcsolatába – vélhetőleg a francia nagykövetet az otthoni konzultáció után visszaküldik. Erdogan kiállása a muszlimok védelmében, amely a belpolitikában is a török vezetés védjegye, hasonló helyzetben ismét elképzelhető, ahogy az is, hogy a francia kormány nem fogja tudni könnyen kezelni a franciaországi muszlim radikálisokat, így a jövőbeli pengeváltások borítékolhatók a két vezető kapcsolatában – ezen a téren is.
