A Francia olvasókör című kurzusom kedvéért olvasom újra Jean-Jacques Rousseau Társadalmi szerződés című munkáját. Az iszlám és Franciaország viszonyát tárgyaló sorozat korábbi cikkeiben tárgyaltam a köztársaság viszonyát a laikus államhoz (itt és itt), illetve többség és kisebbség, egyének és csoportok viszonyát is. Amire értelemszerűen nem tértem ki, hogy a mai gondolkodás megértéséhez néha nem árt a klasszikusokhoz fordulni, például Rousseau-hoz. Néhány érdekes – és témánk szempontjából – talán releváns idézet.
Rousseau a különálló csoportokról
“Ha végül egy ilyen csoport annyira megnő, hogy a többit mind túlszárnyalja, úgy az eredmény nem kis különbségek összege, hanem egyetlen különbségé, ekkor a közakarat megszűnik és a győztes vélemény már csak magánakarat. A közakarat helyes megnyilvánulásához szükséges, hogy az államban ne legyenek különálló csoportok és hogy minden állampolgár csak a saját egyéni véleményét nyilvánítsa ki.” (p. 41.)
“A szerződés természeténél fogva a főhatalom, vagyis a közakarat, minden hiteles cselekedete egyformán jelent előnyt vagy hátrányt minden állampolgárra nézve, úgy, hogy a főhatalom csak a nemzetet magát ismeri és nem különbözteti meg egymástól a nemzet tagjait.” (p. 44.)
A jelenlét mint a társadalmi szerződés hallgatólagos elfogadása
“Ha tehát a társadalmi szerződés megkötésekor néhányan ellentmondanak, úgy ez a szerződést nem teszi érvénytelenné, de kizárja magából az ellenzőket; ezek idegennek számítanak. Ha azonban az állam végleges megalakulása után is ott maradnak, úgy ez beleegyezésüket jelenti: valamely állam területén lakni annyi, mint alávetni magát a főhatalomnak.” (p. 115.)
Vallás és állam
“Eltekintve ettől, mindenki abban hihet amiben akar; a főhatalom hatásköre nem terjed ki a túlvilágra, alattvalói túlvilági sorsával nem törődhet, neki elegendő, ha itt a földön jó állampolgárokként élnek. Van tehát egy tisztára polgári hitvallás, ennek tételeit az államhatalom van hivatva megállapítani. Itt voltaképen nem hittételekről van szó, hanem olyan általános alapelvekről, amelynek hiányában nem lehet valaki se jó honpolgár, se hű alattvaló. Bár az állam senkit sem kötelezhet ez alapelvek elfogadására, de mindenkit kitaszíthat, aki nem hisz azokban; minden esetre nem mint istentelent, hanem mint a társadalmi szerződés ellenségét, mint olyant, aki képtelen arra, hogy az igazságot és törvényeket szeresse és kötelességéért, ha kell, életét áldozza.” (p. 146.)
És most, egyszerűen itt hagyom ezeket a Rousseau-tól származó gondolatokat, megfogalmazásokat egyfajta kitérőként, emészteni valónak. Tudom, hogy vitára ingerelnek, hiszen Rousseau nézetei (s különösen az általános akaratra és az egyén viszonyára vonatkozóak) számos későbbi kommentátor számára az egyén közösségi elnyomásának filozófiai megalapozást jelentik. De azért arra utalnak, hogy a francia köztársasági gondolkodás nem feltétlenül liberális.
És innen folytatjuk a sorozatot, amelynek korábbi részeit itt találhatod:
- 1. Behódolás vagy iszlamofóbia?
- 2. Minden 1905-ben kezdődött
- 3. 1905 és a későn érkezők
- 4. Köztársasági egyenlőség vs. közösségi jogok
- 5. A külváros
- 6. Össztársadalmi frusztráció
(A kiemelt illusztráció forrása a pixabay.com.) Ha nem akarsz lemaradni a további részekről, ne felejts el feliratkozni a Franciapolitika hírlevelére!
[…] 7. Kitérő Rousseau-hoz […]