Xavier Bertrand nagy fordulatot volt kénytelen tenni az elmúlt időszakban: korábbi álláspontjával ellentétben úgy döntött, hogy mégis részt vesz a republikánusok december 4-én záródó előválasztási folyamatában. Hogyan lett a “bármi történik, elindulok“-jelöltből “beállok a sorba”-jelölt?
1. A legfontosabb szempont az, hogy Bertrand nem volt képes erőből meggyőzni a republikánus mozgalmat arról, hogy ő a legalkalmasabb jelölt. Nem állt mögé lendületből a közvélemény, sőt, a közvélemény-kutatások szerint Bertrand semmit nem erősödött (miközben Éric Zemmour megindult felfelé). Vagyis nem lett magától értetődő jobboldali vezető, így nem lett magától értetődő republikánus jelölt sem. Ez a magától értetődőség amúgy egy komoly kulturális dilemma a republikánusoknak – történetileg általában volt nekik ilyen vezetőjük (pl. De Gaulle, Chirac, Sarkozy).
2. Éric Zemmour nagyon megkavarta a játékot, és Bertrand stratégiáját is. A felmérések szerint a jobboldali polemista a szuverenistáktól, a Nemzeti Tömörüléstől és a republikánusoktól is vesz el szavazatokat. Benne van abban a három jelöltben, akik most esélyesnek tűnnek a második fordulóba jutásra. Valószínűleg ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami Bertrand számára lehetetlenné tette a 20% fölé emelkedést. Nyilván nem vígasztalja, hogy a háromban benne van – ő tiszta második akart lenni.
3. Az elnökválasztáson a kampányolás drága. A jobboldali jelölteknek is szükségük van pártaktivistákra és pénzre ahhoz, hogy sikeresen tudjanak kampányolni (a két forduló nagyságrendileg 22 millió euróba kerül). A republikánusoknak van pénzük, és hát pártpénzből könnyebb kampányolni, mint ha az embernek kuncsorogni kell támogatásokért és bankhitelekért. Ezt vélhetően Bertrand kampánystratégiái is belátták.
4. Ha Bertrand tartotta volna magát ahhoz, hogy egyedül indul, akkor is, ha a republikánusok mást támogatnak, akkor egészen biztos lett volna “a tuti vereség”. Garantáltan megoszlottak volna a jobboldali szavazatok, és akkor ez a cikk most arról szólna, hogy Zemmour vagy Le Pen, s valahol a végén talán megemlíteném, hogy a republikánusok éppúgy szétszedték magukat, mint a szocialisták és a zöldek. Így viszont, a baloldallal ellentétben, játékban vannak. Ha lesz jelölt, lehet dinamika is, bár ez a lehetőség igaz volt a baloldalon Hidalgóra és Jadot-ra is. És egyikük pozíciója sem javult.
5. Betrand a kisebbik rosszat választotta az előválasztással, igen, de ez a forgatókönyv sem igazán jó neki. Persze van még két vita, van még némi idő meghódítani az aktivistákat, elmondani nekik, hogy ő áll a legjobban az országos mérésekben. De nem ő a belső favorit, a szimpatizánsok Michel Barnier-t szeretik a legjobban. Viszont több tízezer új tag is érkezett, ami Betrand előnyére válhat. Hogy a szívükkel vagy az eszükkel szavaznak majd, még nem tudjuk, de Bertrand azért harcban van a jelöltségért. A magától értetődőség nagyon messze van, párton belül is…
