Tegnap – semmiféle meglepetést nem okozva – bejelentette az elnökjelöltségét Éric Zemmour publicista. Mutatom a videót:
10 perc Zemmour?
Igen, ez tényleg egy 10 (tíz) perces videó. Bevallom, az ötödik percig azon járt az agyam, hogy tényleg tíz perc lesz-e, aztán azt magyaráztam magamnak, hogy nekem ezt szakmai kötelességem végignézni.
Ez nemcsak szubjektív kritika. A mai modern politikai kommunikációban (és online kultúrában) sokszor már egy két perces videó is hosszú. De a tíz perc brutális (és igen, még nekem is, aki szoktam hosszú, több órás dolgokat is nézni-hallgatni, arra van a futópálya és a BKV). A tíz perc különösen erős kérés a kitartó nézőtől egy olyan esetben, amikor ismerjük az érvelést, s pontosan tudjuk, mi lesz a vége (bejelenti a jelöltségét, nem?).
A videó egyértelműen gaulle-ista referenciákat és manírokat használ. Zemmour ül, papírról olvas, és a helyszín De Gaulle-ra emlékeztet:
Amikor túl sok a De Gaulle-referencia
Aki megnézi-meghallgatja ezt a beszédet, az pontosan érteni fogja, hogy mi a baj. Egyrészt De Gaulle két perc alatt el tudta mondani, amire a történelem emlékezik. Nem vesztettük el a háborút, csak a csatát, gyertek Londonba! Csak két perc, és az a két perc még ma is menő! És bizony, De Gaulle tette mindezt olyan retorikai és hangbéli adottságokkal, amilyenekkel.
Zemmournak nincsenek meg ezek a hangbéli adottságai, és előállított egy olyan helyzetet, amikor ez látszik és érződik is. Mert összehasonlítható. Zemmour megtette lécnek De Gaulle-t, és persze, hogy nem sikerült megugrania. Többnyire soha senkinek nem sikerül. A léc leverése a normális. Szóval ha az ember gaulle-ista manírokat és hivatkozásokat akar használni, lehet. Csak ne legyen összehasonlítható, mert az nagyon, nagyon kellemetlen… majdnem mindig.
Egyébként az is gond, hogy a színpadot látva rádióbeszédre asszociál az ember. Videóbeszédben meg azt várom, hogy a beszélő nézzen a szemembe. És Zemmour ezt nem teszi, csak bizonytalanul lapozgat, és néha-néha felnéz.
Szerzői jogi viták, lincseléssel habosítva?
Az már csak hab a tortán, hogy nem a videó tartalma lett a nap híre (ahogy a Zemmour-kampány akarta), hanem az, hogy a klipben szereplő videó-bevágások szerzői és személyiségi jogi szempontból problémásak. Ha jól értem, akkor az van, hogy egyrészt meg kell jelölni a forrást, másrészt politikai klip esetén nem elég forrást jelölni vagy kifizetni a jogdíjat, hanem előzetes engedélyt is kell kérni; ez pedig nem történt meg. Ha megtörtént, akkor is vita van belőle, tehát sehogy se jó a dolog Zemmournak. Ez az egész polémia elveszi a fókuszt az üzenettől, amit amúgy is nehéz röviden összefoglalni a videó hossza miatt.
Meglátjuk, hogy ez mire elég, de kimondhatjuk: ez a belépő nem sikerült túl jól, és a Zemmur-kampány egy olyan fázisban van, amikor elkésett a bejelentéssel, túl van a hype tetőfokán. Elkezdett csökkenni a média érdeklődése és jóindulata is. Nem véletlenül emlegetik Alain Juppé volt kormányfő híres mondását Zemmour kapcsán: “On lèche, on lâche, on lynche“. Vagyis a média körbenyal, elenged, aztán meglincsel. A kérdés, hogy Zemmour még csak az elengedés, vagy már a lincselés fázisában van-e.
És akkor a rend kedvéért a kiemelt kép forrása: Youtube.
