izgalmas választás

Kemény munkával csak sikerült izgalmas választássá tenni…

Izgalmas? Hát nem arról volt szó, hogy lefutott a meccs? Akkor ízlelgessük: 275-318 között. Ennyi képviselői helyet mutatnak a mandátumbecslések Macron Ensemble (LREM) szövetségének. A probléma: 289 az abszolút többség…

Vagyis: miközben a két választás közelsége miatt a megválasztott elnök 2002 óta mindig abszolút többséget kapott, most lehet, hogy Emmanuel Macron koalícióra kényszerül a republikánusokkal, vagy egy részükkel (akár formálisra, akár informálisra, ez most mindegy, nyilván pár kompatibilis képviselőt át lehet csábítani különösebb formális koalíciózás nélkül).

Sőt, az sem biztos, hogy egy 290 fős szűk többség boldogság lesz az elnöknek. Hetek óta olvasni, attól rettegnek az En Marche / Rennaissance környékén, hogy csak a 2027-re építkező, ambiciózus Édouard Philippe egykori miniszterelnök embereivel lesz meg a többség. Nos: ha jól nézem a becsléseket, előfordulhat, hogy velük sem, kellenek a republikánusok is. Márpedig, ha így alakul, ennek ára lesz, amit majd meg kell fizetni. A kormányzást nem fenyegeti majd veszély, de a zsarolási potenciál jobbra viheti a macroni politikát, meg gyakrabbá teheti a “parlamenti erőszakot” (hogy mire gondolok, arról bővebben itt).

Hosszú, kemény munkával, az altatással Emmanuel Macron csak elérte, hogy a tuti választás ne legyen olyan tuti. Hogy ez egy izgalmas választás legyen.

Nem vasárnap fogjuk megtudni, hogy mi lesz a kimenet, mert az első forduló nem erről szól, de senki ne lepődjön meg, ha a két forduló között Macron nem egyszerűen aktivizálódik, hanem felszántja az országot, és keményen, támadva kampányol Jean-Luc Mélenchon és a radikális baloldal ellen…

Kommentek

Kommentek