A nemzetgyűlési választást megnyerni vélhetően nem fogja (hogy miért, arról itt), de erősen fogja zárni a csatát a Jean-Luc Mélenchon által összeszervezett baloldal. Felmerül a kérdés: mit tudott a francia baloldal, amit a magyar baloldali összefogás nem? Összefogás-leckék Franciaországból.
- Egyértelmű vezető. Bár Jean-Luc Mélenchon radikális baloldaliként a maga nemében megosztó figura, de a saját pártját egyértelműen fogja, és az elnökválasztási eredménye után azok is elismerik a teljesítményét, akik amúgy veszélyesnek vagy károsnak tartják. A “vezető” nem azt jelenti, hogy lenyelnek vagy jelölnek valakit a pártelnökök. A logika fordított: Mélenchon nélkül ez az összefogás nem jöhetett volna így létre, az ő sikere, az ő tekintélye áll mögötte, és azok a mérsékeltek is kénytelenek voltak beállni a sorába, akik amúgy messze nem olyan radikálisak ideológiailag, mint ő. Azokat a mérsékeltek, akiket Mélenchon 2008-ban elhagyott, és akiket most gyakorlatilag kivégzett és lélegeztetőgépre rakott… persze érdekházasság volt ez, de meg kellett szervezni, és arcot kellett neki adni.
- Közel álló pártok koalíciója. A francia baloldalnak nem volt annyira nehéz az összefogás, mint a magyar ellenzéknek. Magyarországon konzervatívok (MZP), a radikális jobboldalról indulók (Jobbik), zöldek, szocialisták-baloldaliak és liberálisabb erők szövetsége valósult meg, Franciaországban azonban a baloldal állt össze a baloldallal. Azon el lehet vitatkozni, hogy ezek közül a pártok közül kik radikálisok, szélsőségesek stb., de azon nem, hogy a gazdasági baloldaliság tekintetében van egyfajta egyetértés köztük.
- Egyértelmű üzenet, és nem kizárólag negatív. Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mi volt a magyar ellenzék üzenete, azon kívül, hogy “nem Orbán!”. A francia baloldali összefogás nem követte el ezt a hibát: természetesen mobilizáltak Macron ellen, de azt mondták, hogy Mélenchon legyen a miniszterelnök (pozitív spin), és közben konkrét szociális ígéretek tömkelegét zúdították a szavazókra (alacsonyabb nyugdíjkorhatár, magasabb minimálbér, árbefagyasztások stb.). Tehát a franciák kikapcsolták azt a szavazói kételyt, hogy “jó, jó, ne legyen Macron, de akkor milyen bizonytalan lesz helyette?”. A kampányból is lehetett tudni, hogy mik a konkrét ígéretek, milyen kormányzást várhat a nép a baloldaltól.
- A mégis létező ideológiai csaták elfedése. Míg a francia baloldal összefogási tárgyalásai kezdetben a vitákról, a sajtóhisztikről szóltak (például hogy feladják-e européer attitűdjüket a zöldek és a szocialisták, hogy frakciójuk meg pénzük lehessen, szakad-e a Szocialista Párt stb.), a kampány már nagyon máshogy nézett ki. A felek nem tagadták az ellentéteket, az is világos volt, hogy nehezen kormányoznának együtt, de ez kezelhető volt, mert mindenki tudta, hogy nem a kormányzás a tét. Mindenki fegyelmezett maradt az üzenetek és az egység tekintetében (akik pedig szembementek az összefogással, különösen a szocialisták Hollande elnökhöz közel álló körei, marginalizált helyzetben maradtak). Kapásból nem is nagyon tudok olyan polémiát mondani, ahol nagy hibát ejtett volna a francia baloldal összefogás.
- Provokatív, erős üzenetek, a napirend eltérítése. Fel lehet vetni persze, hogy nem volt-e hiba azt mondani a kampányhajrában, hogy a “rendőrség öl”. Az eredmények ismeretében valószínűleg nem: Mélenchon fontos elvi tézise, hogy mindent konfliktualizálni kell. És azzal, hogy a rendőri erőszak kérdését ismét konfliktualizálta, valószínűleg sok, az üzenet iránt fogékony szavazóját kézen tudta fogni, és el tudta vinni az urnákhoz. Ez egy tudatos és kiszámított provokáció volt: persze, hogy a centrum és a jobboldal felháborodik, de ha felháborodik, akkor Mélenchon témája a vitatéma. És akkor az üzenet eljut a saját szavazókhoz is. Vagyis: provokálni, erőset mondani, az ellenfeleket bemozdítani egy vitába csak akkor érdemes, ha az a saját bázisnak hasznos. Vagyis: provokálni csak tudatosan szabad.
Persze nem kell túlozni. Ezt a választást a francia baloldali összefogás nem nyerte meg, továbbra is egy társadalmi kisebbséget képvisel a 25%-os eredményével. De a rendkívül aránytalan francia választási rendszerben (ahol arról beszélgetünk, hogy a szintén 25%-os Macron-szövetségnek lesz-e abszolút többsége), Mélenchonék mégis figyelemre méltó eredményt értek el. Olyat, amire pár héttel ezelőtt aligha számítottak a megfigyelők.
