Mi van, ha Macron nem is akar stabil többséget?

Amióta kiderült, hogy a Mélenchon-féle baloldali összefogás fej fej mellett végzett Macron Ensemble-szövetségével, az elnöki mozgalom keresi a megoldást a második fordulóra: politikusai mondanak mindent és az ellenkezőjét. Legyen köztársasági összefogás a baloldal ellen, ne menjen szavazat a Nemzeti Tömörülésre, esetről esetre kell nézni, hogy elég köztársasági-e a baloldali jelölt… Hát választó legyen a talpán, aki ebből kihámozza, hogy az elnöki többség szerint akkor most mit is kellene tenni!

Közben Emmanuel Macron kétnapos külföldi útra indul, pedig ő az elnöki többség legfőbb erőforrása.

Ez az egész borzasztóan amatőr, legalább annyira, mint az első forduló előtt túltolt altatás. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogy nem lehetett erre az eredményre felkészülni. Benne volt a számokban. Semmi meglepetés nem történt.

De mi van, ha az egész szándékos?

Mi van, ha rossz az elemzési logikánk? Mi van, ha Macronnak nem is annyira fontos az az abszolút többség? Mi van, ha nagyon is kellemes helyzet neki, ha a parlamenttel hadakoznia kell? Nem, nem kell neki kohabitáció, az azért túlzás lenne, de egy kis bizonytalanság nem árthat: ha nem mennek át a dolgok, lehet mutogatni a parlamentre, a nem kooperáló ellenzékre, végső soron a választókra, akik nem adtak stabil többséget, tehát mozdulatlanságot akartak.

Mi van, ha ilyen gazdaságilag súlyos, válságos időben Macronnak nagyon is kedvező, ha legalább egy kicsit megoszthatja a felelősséget másokkal, politikai ellenfelekkel, végső soron a választókkal?

A kohabitációs időszakokból, amikor nem volt az államfőnek többsége, mindig az elnökök profitáltak. Mitterrand és Chirac ennek köszönheti az újraválasztását. Mi van, ha Macron egy “light” verzióban gondolkodik, ahol van többség, és mégsincs? Az Újjáépítés Nemzeti Tanácsa című javaslata is arra mutat, hogy Jupiter most nem akar mindenért egy személyben felelős lenni.

Nem tudom, mi a helyzet, tényleg csak találgatok. De Macront eddig politikai profinak ismertük meg – és nehéz elhinni, hogy a balfékeskedésének nincs racionális oka. Hacsak nem az arrogancia, az “úgyis meglesz” attitűd… de akkor hol az indokolt pánik?

Kommentek

Kommentek