Egy napos hír volt, amikor a Nemzetgyűlés nem fogadta el a 2021-es zárszámadást. Ez az a törvény, amelyt a költségvetés mellett minden parlamentnek illik elfogadnia, ahhoz, hogy működőképes parlamentnek lehessen tekinteni. Ahogy a kommentárok kiemelték, a zárszámadás elutasításának ettől még olyan rettenetes következménye nincs, hacsak az nem, hogy újra be kell nyújtani. De a politikai elemző mégis levonhat tanulságokat az esetből.
Az elutasításra ugyanis 173 – 167 arányban került sor. Akárhogy osztok-szorzok, ez azt jelenti, hogy a többség még relatív többség mivoltában sem volt jelen a szavazáskor. Ami tanulópénznek kiváló a macronisták számára: minél szűkebb, minél hiányosabb egy kormány parlamenti támogatása, annál nagyobb frakciófegyelemre és jelenlétre van szükség ahhoz, hogy ne történjenek ilyen esetek. Ha a kormánypártiak nagyobb arányban szavaztak volna, matematikailag ez a vereség elkerülhető lett volna. Volna, volna.
És valóban, bár ennek az elutasításnak nincs messzemenő következménye, az ellenzékek csak megüzenték, hogy megtehetik, hogy nem szavaznak meg dolgokat a kisebbségi kormánynak. Vagyis ez az elutasítás egy nagyon nem szimbolikus, konkrét politikai pofon is volt, azzal üzenettel, hogy “ne felejtsétek, ha eddig nem is tettük meg, megtehetjük, különösen ha nem kapunk megfelelő engedményeket, ha nem köttök tisztességes kompromisszumokat”.
Talán nem véletlen, hogy nem indul újra a parlamenti ülésszak, csak októberben…
