Jön az új választás?

Emmanuel Macron ragaszkodik ahhoz, hogy ígéretéhez híven nyugdíjreform legyen Franciaországban, ám mivel ennek erősen kétes a parlamenti elfogadása, felmerült a hírhedt 49-3-as cikk (a szavazás nélküli parlamenti “átnyomás”) használata. Ha a kormány ezzel próbálkozna, az ellenzék jó eséllyel bizalmatlansági indítvánnyal, pontosabban indítványokkal válaszolna. Macron viszont megüzente: ha a parlament megbuktatja a Borne-kormányt, új választás jön. De tényleg jön?

Nyugdíjreform: csak kicsit eltolva ❓

Az eredeti tervek szerint őszi cél lett volna a nyugdíjreform, talán a társadalombiztosítási finanszírozási törvény margóján. Mégis ott tart a dolog, hogy következik egy pár hónapos egyeztetési fázis, s csak a következő év elején jöhet a törvényjavaslat. Úgy tűnik, a közvélemény és a Nemzetgyűlés tesztelgetése során Macron arra a meggyőződésre jutott, hogy az erőpolitika a Borne-kormány bukásához vezetne. Vagyis Macron vélhetően úgy látta, hogy “az átnyomás” az egymást megbízhatóan utáló ellenzékeket – választói szinten is – egységbe kovácsolná a kormányoldallal szemben, szakpolitikai eredményre pedig biztosan nem vezetne.

Bukás ❓

A kormány esetleges nemzetgyűlési megbuktatására viszont az egyetlen érdemi elnöki válasz csak a feloszlatás és az új választás lehet (ahogy történt 1962-ben, az egyetlen alkalommal, amikor a Nemzetgyűlés megpróbálkozott bizalmatlansági indítvány elfogadásával). Csakhogy az alkotmány uralkodó értelmezése szerint az elnöknek erre csak 2023 júniusától van lehetősége (akkor telik el a 12 hónap a Nemzetgyűlés hivatalba lépése óta). Vagyis egy gyors őszi bukás 6-8 hónap politikai bizonytalanságot, rosszabb esetben válságot hozhatna Franciaországban, egy olyan gazdasági helyzetben, amikor erre a legkevésbé sincsen szükség. (Első körben biztosan ki kellene nevezni egy új miniszterelnököt, vagy erőt mutatva kinevezni a régit, ami nyilván hergelné az ellenzéket és pörgetné a “hangulatot”). Így a nyugdíj-reform próbálkozás kormányzati eltolása egyben ennek a zavaros 6-8 hónapnak az elkerülését is jelentheti.

A választás elvesztése győzelem is lehet ❓

Van még egy ok, amiért nem éri meg ősszel erőltetni a reformot. Tegyük fel ugyanis, hogy a Borne-kormány megbukik. Így mindenkinek lenne ideje felkészülni az új választásra. Márpedig a feloszlatás egyik lényege a meglepetés. Aki bejelenti, az egyszerűen előbb készen lehet rá, mint a többiek. Ráadásul van, hogy még ez sem elég, néha még úgy is veszít a bejelentő, hogy ő tudja, mi jön, a többiek nem. Pont, mint Chiracék 1997-ben. Ma már azt is tudjuk, hogy sokat segített az 1997-es választás elvesztése nyomán kialakult együttlakás a korrupciós vádakban úszó köztársasági elnöknek. Jacques Chirac így nyerte meg 2002-t Lionel Jospin miniszterelnökkel szemben, aki már az első fordulóban kiesett a versenyből.

Elképzelhető tehát olyan logika, amelyben Emmanuel Macronnak érdeke beáldozni a kormánytöbbséget, hogy 2027-ben egy macronista esélyes legyen Marine Le Pennel szemben. Utóbbit ugyanis, akármit is mond most az indulásáról, nyugodtan tekinthetjük 2027 egyik esélyesének. Bizony sokat lehet arról olvasni (pl. itt), hogy a kormányoldal ezzel nagyon is tisztában van, és a kormányzati cselekvést tekinti az egyik ellenszernek a Nemzeti Tömörülés politikusának stratégiájával szemben. (Utóbbiról lejjebb ➡ ). Csakhogy azt is látni kell, hogy ha ezt a 2027-re fókuszáló logikát választaná, azzal Emmanuel Macron lemondana a személyes történelmi öröksége egy részéről is, illetve annak a lehetőségéről, hogy a második ciklusát a saját szobra faragására használja.

De kinek lenne érdeke egy új választás ❓

A fenti alcímben feltett kérdésre az a rövid válasz, hogy ha Macron nem aggódik mindenek felett 2027 és Marine Le Pen jó esélyei miatt, és nem dönt úgy, hogy 19-re lapot húz, akkor senkinek:

A Rennaissance (az En Marche-ra épülve újonnan gründolt centrista párt) éppen átalakulóban van, s nem érezni azt sem, hogy az elnök személyesen lendületben lenne. A kisebbségi helyzet, az abszolút többség elveszítése is azért állt elő, mert Macron lassította a nemzetgyűlési kampányt az elnökválasztási győzelme után. Most ha tetszik, a helyzete még nehezebb: nemhogy nincs lendületben, sokszor úgy tűnik, hogy maga is a parlamenti erőviszonyok rabja. Ilyen helyzetben kérdéses, hogy a Rennaissance hogy szerepelhetne jobban, mint hónapokkal ezelőtt.

A republikánusok (LR) a 2022-es nagy elnökválasztási vereség után éppen elnököt választanak, s a stratégiai elhelyezkedésük is kérdéses, hiszen őrlődnek a centrum, a Nemzeti Tömörülés és Eric Zemmour pártja között, megosztottak. Viszont a nyugdíjreform alapvetően a jobboldaliaknak tetsző ígéret. Így komoly tétje van annak a Macron felé szivárgó választók számára, hogy végül mit döntenek majd. És éppen ezért nem érdekük megkockáztatni egy olyan rendkívüli választást, amit éppen egy nyugdíjreform okozna.

A baloldali szövetség, a Nupes ezekben a pillanatokban – a számára tulajdonképpen kedvező gazdasági és szociális napirend ellenére – képtelen a politikai folyamatokat kontrollálni. A szövetséget alkotó egyes pártok a maguk problémáival küzdenek. A radikális baloldali LFI (Lázadó Franciaország, Jean-Luc Mélenchon pártja) és a zöldek éppen szexuális zaklatási és családon belüli erőszakos ügyeikkel vannak elfoglalva, és nagyon úgy tűnik, hogy ezeket a pártokat belülről is megosztja, hogy mit kell olyankor tenni, ha egy politikusról egy valaki állít valamit. A szocialisták pedig kongresszusra készülnek (januárban lesz Marseille-ben), s a belső konfliktusaikat éppen az határozza meg, hogy hogyan viszonyuljanak a Nupes-hez. A téma nem fog lekerülni a napirendről, ugyanis ha 2023-ban nem is lesz előrehozott választás, 2024-ben akkor is lesz európai parlamenti voksolás, ahol az összefogás kérdése már most nyitott kérdés. Ami elég nehéz ügy, ha a felek egyébként úgy állnak szövetségben, hogy közben a Twitteren üzengetnek egymásnak a közös akcióikkal kapcsolatban…

És végül a Nemzeti Tömörülés: Marine Le Pen legnagyobb problémája a kompetencia és a kompetenciakép hiánya, ez látszódott a 2017-es és 2022-es választáson is. A 89 képviselői helyet szerzett radikális jobboldali párt láthatóan azon dolgozik (és egyelőre komolyabb politikai hiba nélkül), hogy a következő öt évben szakpolitikailag felkészültnek tűnjön, s legyen egy potenciális kormányelitként eladható politikusi köre. Nem biztos, hogy érdeke ezt a stratégiai munkát megszakítani. Le Penék ráérnek, már ha nem hibáznak, persze.

Döntés stratégia nélkül ❓

A legfontosabb, hogy a 2027-es elnökválasztás szempontjából senkinek nem igazán érdeke megnyerni egy esetleges előrehozott nemzetgyűlési választást, mert a jelenlegi zavaros gazdasági és geopolitikai helyzetben a kormányzás jó eséllyel csökkentené az adott erő 2027-es esélyeit. (Ha csak a kormányzás szempontjából nézzük a kérdést, akkor persze egy megnyíló választási helyzetben már minden vérbeli politikusban magától értetődően feltámadhat a győzelem- és hatalomvágy.)

Amíg ez eldől, addig azonban megy majd a pingpongozás, hogy ki miért felelős és nem felelős, ki mit tesz vagy nem tesz, ki mit blokkol vagy nem blokkol. Arról pedig, hogy lesz-e új választás, egyedül Emmanuel Macron és szövetségesei fognak dönteni – a saját érdekeik szerint. A kérdés, hogy kormányozni és történelemkönyvet írni akarnak jobban, vagy 2027-ben jobb esélyekkel indulni az elnökválasztáson.

Csakhogy van itt még egy bökkenő. Az elemző sokszor úgy érzi, hogy Emmanuel Macron és környezete még azt az alapvető kérdést sem döntötte el, hogy a folyamatosan “normalizálódó” Marine Le Pent jelöli ki fő ellenfélnek, vagy megpróbál egy klasszikus centrális erőteret működtetni, amire a parlamenti erőviszonyok egyébként lehetőséget adnának. A stratégiai dilemma eldöntését persze az is nehezíti, hogy sokan sokféle pártból és stratégiával készülnek a kormányoldalon belül is 2027-re. Ahogy mondani szokták: innen szép nyerni, avagy előrehozott választással machinálni…

(A képek forrása a Pixabay.)

Kommentek

Kommentek