A felületes szemlélő gondolhatja, hogy legutóbb is a benzin okozott nagy feszültséget Franciaországban (lásd sárga mellényesek), hát az olajfinomítós konfliktusokkal jöhet a következő menet. Ám egyelőre nem erről van szó.
A sárga mellényesekkel a társadalom egy jelentős része, többsége szimpatizált, a most sztrájkolókkal kevésbé. Az Odoxa-Backbone szerint a megkérdezettek 65%-a egyetért azzal, hogy a kormány munkára kötelezi az olajfinomítókat (a francia jogban az állam a prefektuson keresztül kötelezheti a sztrájkolók egy részét, hogy vegyék fel a munkát, a minimum-szolgáltatás biztosítása céljából. Az állam döntését viszont a bíróságon meg lehet támadni, a szakszervezeti beadványt a bíróság péntek reggel elutasította).
A szimpátia azért fontos, mert egy többség által támogatott mozgalomhoz finomabban nyúl minden kormányzat, mint egy kisebbségi mozgolódáshoz.
Itt úgy olvasom, a mérsékelt szakszervezetek (pl. a CFDT) és a radikális CGT közötti harc, a CGT-n belüli erőviszonyok, illetve természetesen az olajszektor sajátosan profitgazdag helyzete magyarázzák a tiltakozásokat, nem az össztársadalmi elégedetlenség, vagy annak lecsapódása. Egyébként az a percepció terjed, hogy a radikálisok igyekeznek az olajszektorról más szektorkra is átvinni a harcot, ezért lesz október 18-án átfogó sztrájknap. Tudjuk, hogy fontos szektorokban egy viszonylag alacsony szervezettséggel is sokat lehet elérni (és nagy zavarokat lehet csinálni). Meglátjuk, hogy ez most hogy sikerül – szerintem már 16-án, a nagy baloldali tüntetésből is leszűrhetünk majd ezt-azt.
Mindenesetre a sárga mellényes mozgalom azért volt erős, és azért tudta megbénítani az országot, mert spontán, nem érdekszervezeti, nagy társadalmi támogatottsággal bíró mozgalom volt, ellentétben a most zajló, kis társadalmi támogatottságú szakszervezeti tiltakozással.
A közös pont, persze a benzin. De egyelőre csak az.
