Anne Fulda Macron-kötete régóta váratott magára a listámon, hiszen még az első ciklusa elején jelent meg. Viszont nem egy “kemény” politikai könyv, talán nem is referenciakönyv, inkább személyiségrajz, abban a műfajban viszont elég jól összerendezi a tudnivalókat.
Azért mondom, hogy nem kemény politikai könyv ez, mert elég sok szó esik benne a családról, a háttérről, például Macronnak az anyai nagymamájához, az iskolaigazgató Germaine Noguès-hez, azaz Manette-hez fűződő meghatározó kapcsolatáról. A mai francia elnököt ugyanis talán nem túlzás állítani, inkább nevelte a nagymamája, mint a szülei, és a kötetből kiderül, hogy a szülőket némiképpen zavarja is, hogy a sajtót elsősorban a nagymama érdekli. Ám ez az érdeklődés valahol jogos, az elnök ugyanis a munkafegyelmét, az irodalom és a műveltség iránti igényét Manette-től hozza, s egészen a nagymama 2013-as haláláig napi kapcsolatban álltak egymással. Anne Fulda szerint egyébként Hollande elnök nem túl empatikusan reagált Manette halálhírére (Macron ekkor az Élysée-ben dolgozott), s ez Macronnál egyfajta érzelmi törést jelentett a főnök irányába.
Értelemszerűen sokakat érdeklő kérdés a Brigitte Macronhoz fűződő kapcsolat, majd házasság (Manette támogatta ebben az unokáját). A kötetből – no meg az innen-onnan összeolvasott információkból – számomra az szűrődött le (tudom, hogy ez sokakat foglalkoztató kérdés), hogy Brigitte-nek jó oka volt ott hagyni a családját: egy háromgyerekes, jó társadalmi státuszú, alapvetően konzervatív nő jellemzően akkor válik el egy “botrányos” kapcsolat kedvéért, ha erre érzelmi szükséglete van. Ez a házasság áttételesen politikailag is fontos. Brigitte léte azt jelentette Macronnak, hogy nem kellett a szokásos fiatal felnőttkori párkeresési nehézségeken keresztül mennie, adott volt az érzelmi stabilitás, Fulda szerint így “csak” dolgoznia, karriert építenie kellett. Ez értelemszerűen helyzeti előny lehetett a kortársakkal szemben. és valahol magyarázza, hogy miként lehetett valaki ilyen fiatalon ennyire sikeres. Anne Fulda kötete rámutat, hogy ezzel az érzelmi előnnyel.
A harmadik politikailag is fontos téma a networkölés, a kapcsolatépítés – vagyis a politikára való felkészülés folyamata. Azt már máshonnan is tudjuk, hogy Macron tudatos kapcsolatépítő (gazdasági miniszerként volt, hogy egy este két vacsorát is szervezett), de Anne Fulda a pszichológiai hátteret is összefoglalja. Azt írja (tulajdonképpen ez sem új információ), hogy Macron szeret hódítani, lenyűgözni, de nem szereti ha megosztó, nem szereti, ha nem szeretik; s keresi az idősebbek elismerését, támogatását, mentorálását. Szépen fel is lehet rajzolni egyébként az életrajzi ívet, hogy mikor mely mentorok emelték magasba a francia elnököt, a magát alaposan eltaktikázó François Hollande ezek közül az utolsó.
Nem egy botránykönyv, nem egy bulvárkönyv ez, hanem egy életrajzba oltott személyiségrajz. Azoknak ajánlom, akik megérteni akarják a macroni működést, és – akár némi forráskritikával is – kicsit a kulisszák mögé akarnak nézni, hogy mi miért lehet úgy, ahogy van.
És akkor a végére egy kis bulvár-érdekesség: a szerző, Anne Fulda nemcsak közismert újságíró, a Le Figaro munkatársa, hanem Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök egyik ex-barátnője is (akkor voltak együtt, amikor Sarkozy szakítófélben volt a második feleségétől, Céciliától, de Carla Bruni még nem volt a képben).
Fulda, Anne: Un jeune homme si parfait. Plon, 2017. (Kindle-verzió.)
(Képkivágás, kiemelt kép: amazon.com)
