Gérald Darmanin bejelentkezett elnöknek, de mire elég, hogy egy igazi nehézsúly támogatja?

Gérald Darmanin belügyminiszter beindította 2027-es előkampányát. Miután elvesztette a csatát Élisabeth Borne-nal szemben a miniszterelnökségért, a belügyminiszter néhány napja nemcsak arról nyilatkozott, hogy őt már 2027 érdekli, hanem komoly támogatója is akadt egy volt elnök, Nicolas Sarkozy személyében. Ráadásul Darmanin augusztus végén személyes évadnyitót is tart, ami pár nap médiafigyelmet biztosan hoz neki. Ugyanakkor bár a nyári uborkaszezonban ő a legláthatóbb jelölt, nem ő a legesélyesebb. – még az elnöki párt jelöltségére sem.

Gérald Darmanin mindenhol: látványos aktivitás

Miközben a legtöbb miniszter nyári magányában olvasgatja a háttéranyagait, Gérald Darmanin rendkívül aktív, ezért rendkívül látható. Persze vannak is olyan témák a napirenden (pl. drogháború Marseille-ben, tengeren túli út Polinéziába), amelyek igénylik a belügyminiszter jelenlétét. Vagyis ehhez azért kell egyfajta helyzeti adottság is. Ugyanakkor Darmanin maga is rászervez erre a figyelemre. Interjút adott például a jobboldali Le Figarónak, melyben szociális aspektusokat emleget, és ezzel úgy pozicionálja magát, mint aki meg akarja szólítani a Macron-tömb baloldalát, illetve a szociális gaulle-istákat is. Gérald Darmanin a republikánusoktól érkezett Macronékhoz, így ott tékozló fiúnak tekintik. Belügyminiszterként pedig jobbos imázsa van, ami a Macron-tömb baloldalán kihívás számára. Így ez egy kiegyensúlyozó próbálkozás, hiszen minden bizonnyal ez a széles merítés hiányzott ahhoz, hogy a Matignon ajtajai megnyíljanak Darmanin előtt (plusz Macron sem akarhatta, önjáró miniszterelnöke legyen).

Mivel nyáron kevesen aktívak, az elnök nyaral, a sajtó meg maximum az évadnyitók programjait nézegeti, Darmanin üzenete, megspékelve Nicolas Sarkozy azon álláspontjával, hogy szívesen látná az elnöki székben, egy dologra biztosan alkalmas: elülteti a fejekben azt, hogy Darmanin az Élysée felé tart.

Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök új könyve Le temps des combats címmel

augusztus 22-én kerül a boltokba.

A kép forrása és licenc: World Economic Forum – Wikimedia Commons.

A uborkaszezon-kampány elülteti a fejekben, hogy Darmanin -> Élysée

Az említett elültetési gyakorlat fontos. Vannak ugyanis még olyan önjelöltek, akik ugyanezt az üzenetet igyekeznek a fejekbe pakolni. Édouard Philippe volt kormányfő az első számú ilyen jelölt, így ebben már most is verseny van. Természetesen az elültetés lesz a célja Gérald Darmanin augusztus 27-én esedékes évadnyitó nyári rendezvényének is. Ezt formálisan az elnöki párt tagjai szervezik, de személyes eseményről van szó. Darmanin várhatóan igyekszik mindenféle új szövetségeket kötni, illetve felmutatni, és előre haladni az “elnökképesség” építésében. A megnyilvánulásaiban azt érdemes majd nézni, hogy hova helyezi a hangsúlyokat, kiknek üzen, kiknek nyújt kezet, tartja-e a beharangozott szociális vonalat (és mennyire fogadja ezt el a Macron-tömb balszárnya, amely nyilván nem a gaulle-ista akolból származik, ahol a szociális üzenetek a rendészeti szigorral teljesen kompatibilisek).

Gérald Darmanin hátrányos helyzetből indul az elnöki piacon

Egy korábbi cikkben már beszéltünk az alábbi a közvélemény-kutatásról, amelyben Marine Le Pen megnyerné a második fordulót Macron elnök ellen. Most tekintsük meg Gérald Darmanin első fordulós adatait is, mert nagyon érdekesek! Édouard Philippe esetenkénti 26-28 százalékával szemben Darmanin nem ér el kiugró eredményt, mint az elnöki párt feltételes jelöltje, sőt, lehet, hogy finoman fogalmaztam. A számai – egyelőre legalábbis – pocsékak. A számokat úgy kell értelmezni, hogy ha Darmanin lenne az elnöki párt jelöltje (oszlopok), akkor csak 11%-ra számíthatna az első fordulóban. Ha ő indulna, Marine Le Pen 35%-ot szerezne. Ez az RN volt elnökének az egyik legerősebb forgatókönyve. Mivel Gérald Darmanin a mai helyzet szerint nem jutna a második fordulóba, a döntő a radikális bal és a radikális jobb között dőlne el.

Ilyen számok mellett tehát Gérald Darmanin hátrányból indul. Az első dolog ugyanis, amit az esetleges támogatók megnéznek, az az, hogy mekkora az esélye. És a következő hónapokban is ezt fogják figyelni. Felfele tart a tendencia, vagy stagnál? (A korai támogatók, az első percesek, a hűségesek mindig nagy jutalomra számítanak győzelem esetén, így aki időben “jó lóra tesz”, nagy bizalmat építhet. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Darmanin helyezkedik, hanem az esetleges követők is.)

Persze most is igaz, hogy a francia elnökválasztások nem három-négy évvel a jelöltállítás előtt dőlnek el, hanem az utolsó percben. Így egy rossz közvélemény-kutatás még nem sors. Ráadásul Édouard Philippe jó számait az is magyarázhatja, hogy éppen nem kormányoz. Darmanin viszont belügyminiszter. Azaz esetenként vitatott döntéseket kell hoznia, megosztó álláspontokat kell képviselnie. Lásd például a rendőri erőszak mostanában gyakran tárgyalt ügyét, amelyben “Franciaország első rendőre” értelemszerűen az egyenruhás testületek mellé állt. Ez a helyzet egyértelműen több teret hagy Darmanin számára a jobboldalon, mint a baloldalon. Vagyis a republikánus akolból származó Darmanin az egykori pártja felé könnyebben tud építkezni, mint a Macron-tömb baloldala felé.

Nicolas Sarkozy fontos támogató, de nem mindent eldöntő jelentőségű

Ezen a ponton találkozhat az elemzése Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök álláspontjával, aki ezt a közeledést szükségesnek is tartja. Sarkozy ezért a hitéért sok politikai tőkét volt hajlandó elégetni. A volt elnök ugyanis nem a saját pártja jelöltjét támogatta 2022-ben, hanem Emmanuel Macront, ami miatt a republikánusokkal értelemszerűen feszült lett a viszonya. Sőt, később is azok közé tartozott, akik támogatták (volna) a republikánusok és a macronisták együttműködését (míg a republikánus pártelnök-jelöltek sorra közölték, hogy az önállóság hívei).

Így Sarkozy nem tudja Darmanin mögé egy az egyben beszervezni a republikánusokat. Nem ezért fontos támogató. Nem is a közvélemény támogatása miatt – a Sarkozy-márka jelentősen sérült az elmúlt évek jogi ügyei és bírósági ítéletei miatt. Hanem azért, mert Sarkozy egyszer már megcsinálta azt, amire Darmanin csak készül: a belügyminiszterségből foglalta el az Élysée-palotát. Méghozzá úgy, hogy már miniszterként magától értetődővé tette, érkezik. Vagyis el tudja mondani, hogy hogy kell ezt csinálni. Egy ilyen mentor pedig aranyat ér.

Lehet, hogy zavarja, de Macronnak nem árt Gérald Darmanin aktivitása (sem)

Persze megindultak a találgatások, a szivárogtatások, az üzengetések, hogy Gérald Darmanin előkampánya tetszik-e az elnöknek (a szivárogtatások szerint nyilván nem). Ez akár így is lehet, de Macron nem nagyon tehet semmit az ellen, hogy a háta mögött megindult a helyezkedés.

Mivel 2027-ben nem indulhat újra, logikus, hogy jelöltek és önjelöltek tolonganak, hogy helyzetbe hozzák magukat. Gérald Darmanin egy közülük. Ez az elnöknek egyrészt nyilván kellemetlen, mert az önjelöltek néha kritikusak, meg deklaráltan a Macron utáni korszakra készülnek, ami a béna kacsává válás kockázatával jár. Másrészt viszont az érdekeivel annyiban egyezik, hogy Macronnak mégiscsak szüksége lenne arra, hogy valaki biztosítsa a folytonosságot, a macronizmus fennmaradását. Speciel ebből a szempontból amúgy éppen nem Gérald Darmanin az ideális utódjelölt Macron számára: mint láttuk, ő nem “az egyszerre bal, egyszerre jobb”-vonal híve, hanem inkább a jobboldali együttműködésé.

2002 és 2007 között hasonló helyzetben volt Jacques Chirac. Idősödött, s bár akkor az alkotmány még nem zárta ki a harmadszori indulását, világosnak tűnt, hogy 2007-ben új elnök jön. A legfőbb esélyes Nicolas Sarkozy volt a jobboldalon, aki legendásan nem volt jóban Chirac-kal, miután 1995-ben “rossz lóra tett”, és Édouard Balladur kampányát támogatta. Macronnak nincs még ilyen Sarkozy-je, egyelőre Gérald Darmanin sem az.

Chirac 1999-ben

Forrás: David Scull – Wikimedia Commons

Emmanuel Macronnak még nem érdeke utódot választani: harcoljanak csak egymással!

Amíg nem béna kacsa, Emmanuel Macron számára nem túlságosan problémás ez a csatazaj, hiszen nem vele megy a harc. Hanem mögötte – és alatta. Ha az elnök már most kiválasztana valakit, akkor persze a jelöltjét támadók áttételesen őt is támadnák, ami az elnöki tekintélyre és a kormányzásra problémás hatással lenne (hát ha még az illető valamibe bele is bukna idejekorán). Így ez a korai utódjelölés aligha Macron érdeke.

Úgyhogy ha ügyes, akkor Emmanuel Macron se igent, se nemet nem mond senkinek, egészen addig, amíg el nem dől, hogy ki lesz az, aki kiemelkedik. És amikor valaki kiemelkedik, akkor egy ideig még mindig széttárhatja a karját, hogy „én a köztársasági elnök vagyok, nem pártember, nem az a dolgom, hogy jelölteket támogassak”. Végül, közvetlenül a választás előtt megveregetheti a jelölt vállát, és akkor az egy fontos támogató gesztus lehet. Feltéve persze, hogy Macron akkor majd értékelhető népszerűséggel bír a célzott választók körében.

(Kiemelt kép és licenc: Jacques Paquier – Wikimedia Commons)

Kommentek

Kommentek