A magyar sajtón is végigfutott a hír, hogy Emmanuel Macron a többsebességes Európa lehetőségét emlegette tegnap a nagyköveti értekezleten elmondott beszédében. A többsebességes Európa koncepciója azonban nem most került elő először a francia elnök beszédeiben.
Macron már az első megválasztása előtt kampányolt a koncepcióval (lásd például itt), s különösen az eurozóna mélyítése tekintetében gondolt erre (önálló költségvetést képzelt el az eurozónának). Javaslata megfogalmazásakor maga is utalt arra, hogy a többsebességes Európa létező jelenség, erről mindjárt kicsit bővebben. A Sorbonne-beszédben 2017-ben ismét csak érvelt a javaslata mellett (a sajtó ki is emelte). És természetesen most is:
Egy szóval: a téma Macronnál olyan, mint a töltött káposzta. Újra és újra előveszi, és időről időre felmelegíti. Ennek az az oka, hogy a franciák alapvetően szeretnének mélyíteni (és talán kevésbé bővíteni, bár nyilvánosan természetesen támogatják a bővítést). Márpedig a többsebességes Európa egy lehetőség a mélyítés gyorsítására, akár annak az árán is, hogy nem mindenki vesz benne részt (Macron úgy is fogalmazott már, hogy aki előre akar menni, az hagy menjen, és a többiek ne akadályozhassák ebben). A bővítéssel nemcsak belpolitikai nehézségek merülnek fel francia oldalon, de természetesen az a kihívás is, hogy a mélyítés nélküli bővítés akadályozza a francia mélyítési célokat (amelyek a francia erő meghosszabbítása, a nagyhatalmi Európa szempontjából lennének fontosak Párizsnak).
Macronnak történetesen abban igaza van, hogy az unió már ma is többsebességes: nem mindenki vesz részt minden politikában (lásd eurozóna és Schengen), léteznek úgynevezett opt-outok, bár Nagy-Britannia kilépésével kétségkívül megcsappant a számuk. A megerősített együttműködés viszonylag új intézménye is ebbe a kategóriába tartozik. Egy megerősített együttműködés létrehozásához ugyanakkor kell az európai intézmények egyetértése, tehát nem olyan egyszerű elindítani, mint azt Macron talán szeretné.
(Kiemelt kivágott kép: Élysée – Présidence de la République française – Facebook)