Saint-Denis találkozó: mi értelme volt 12 órát ücsörögni a pártokkal?

A Saint-Denis találkozó elemzését nehéz megírni, mert nem sokat tudunk róla. A résztvevők alig szivárogtattak, és hát 12 óráig ültek ott, hogy az ország dolgairól beszélgessenek. Emmanuel Macron trombitálta össze a pártokat. Mindenki elment, és természetesen mindenki vitte a számára fontos témákat és dolgokat. Ez persze figyelemre méltó, de nem nagyon tudjuk, hogy Macron mit fog a hallottakból használni. Merthogy őt érdemes figyelni, ennek az egésznek egy szempontból volt értelme: Macron szempontjából. Mutatom, mire gondolok.

Saint-Denis találkozó: a csapda, amibe senki nem sétált bele

Ha francia pártvezető vagy, s az elnök hív, hogy az ország dolgairól beszélgess zárt körben (telefonok nélkül), arra nehéz nemet mondani, mert számíthatsz rá, hogy maximum egy-két párt mond nemet, vagy gondolkodik el azon, hogy nemet mondjon. Ha egyedül maradsz, hogy magyarázod meg a választóidnak, hogy miért nem akarsz az ország dolgairól beszélgetni? A többiek, élükön az elnökkel, biztos a fejedre olvassák… Nos, ezt a logikai csapdát állította Macron a pártoknak, és úgy tűnik, mindenki felismerte, hogy a távolmaradással többet veszíthet, mint ha elmegy. A Saint-Denis találkozó így a teljes politikai elit randevúja lett. És ha már ott voltak, mindenki igyekezett a beszélgetést a maga javára fordítani, tehát mindenki vitte a témáit (nyugdíjreform, migráció stb.).

Az őszi agenda a tét (meg talán a kormány sorsa is)

Mivel Emmanuel Macronnak nincs parlamenti abszolút többsége, muszáj a többiekkel együttműködve dolgoznia a törvényhozásban, és az őszi évadra készülve sok a blokk (lásd például a migrációs törvény esetét). A találkozó egyik értelme az lehetett, hogy a hosszú-hosszú beszélgetéssel az elnök felmérje, kinél milyen témában van esély az együttműködésre (illetve hogy a nagyobb nyitottsághoz személyes kapcsolatot építsen). Persze a legvalószínűbb az, hogy egy ilyen beszélgetéstől még nem változnak meg a stratégiák, meg a 2027-es ambíciók, de ha nem is sikerül semmit elérni, Macron akkor is elmondhatja, hogy “megpróbálta, de a pártok nem voltak nyitottak“… Most mindenesetre ott tartunk, hogy az elnök elküldte az összefoglalóját a pártoknak.

Időnyerés: Macron kedvenc taktikája

A köztársasági elnök szeret időt húzni, időt nyerni. A Saint-Denis találkozó újabb példája ennek a gyakran alkalmazott taktikájának (ami néha sikeres, néha meg nagyon nem az). Azzal, hogy összehívta a pártokat, csinált is valamit, meg nem is, mégis úgy tűnik, hogy itt van a nagy elnöki kezdeményezés, amire ígéretet tett. Az ugyanakkor igaz, hogy az ellenzék, a releváns pártok részéről most nincsenek, vagy alig vannak új kezdeményezések, hiszen becsorgatták az elnöki kezdeményezés alá az elvárásaikat. Ez pedig, együtt a kormányzat oktatási offenzívájával (lásd abaja-ügy) elég sok teret elfoglal a nyilvánosságban.

Saint-Denis találkozó mondd meg nékem, ki béna kacsa a vidéken?

Az kiszivárgott, hogy Macron a találkozón azt mondta, szerinte átkozott baromság a francia elnöki ciklusok kettőre limitálása (2008-ban Nicolas Sarkozy elnöksége alatt vezették be azt a szabályt, hogy mindenki csak két egymás után következő ciklusban töltheti be a posztot, Sarkozy vissza is lőtt nyilvánosan a kritika miatt). Macront persze hergelheti, hogy elindult mögötte a harc az elnökségért (azaz elkezdődött a Macron utáni korszak), de mint azt korábban írtam, amíg ez mögötte zajlik, és nem okoz érdemi zavart, nem feltétlenül az érdekeivel ellentétes. Az egy más kérdés, hogy Gérard Darmanin ambíciója már lassan kezdett érdemi zavart okozni, és Élisabeth Borne miniszterelnök ügyes politikai húzása, mondhatni trollkodása kellett a miniszter évadnyitó rendezvényén, hogy az erődemonstráció véget érjen. (Borne előadást tartott az egységről, így nem Darmanin “külön” üzenete ment át.) De a Saint-Denis találkozó szempontjából nem feltétlenül ez a lényeg: ha megvannak a szavazatok, akkor az önjelöltek tánca csak apró kellemetlenség, attól még lehet kormányozni. Macron nem attól béna kacsa, ha mások a helyére pályáznak, hanem attól, ha Saint-Denis-ben azt szűrte le, hogy nincsenek, és nem is lesznek meg a voksok.

Lesz-e ennek az egésznek konkrét következménye?

A fentiek alapján a Saint-Denis találkozó lehet kommunikációs kezdeményezés, meg egy kis politikai erőviszony-felmérés is. Macron egyrészt felül tudott emelkedni a többieken, hiszen ő hívott össze mindenkit, másrészt csinált egy fórumot a felelősség hárítására, ha megbénulna a parlamenti munka. Eközben a nyilvánosságban sokat tesztelgetik a referendum, sőt, a preferendum szavakat is (utóbbi jogilag nem kötőerejű eredményt adó szavazást jelentene, akár több kérdésben is). Szóval nem kizárt, hogy az elnök előjön valamilyen konkrétabb kezdeményezéssel, ha úgy látja, van hozzá kiszámolt támogatottság. Számára a leginkább előnyös most egy háromszög-stratégia lenne: több téma felvetése, amelyek részben tetszenek az egyik oldalnak, részben a másiknak, az ő bázisát viszont minden oldalról bővítik. Vagyis Macron számára ennek az egésznek úgy lehet politikai értelme, hogy A) ha a kezdeményezése átmegy, akkor a dicsőség az övé, B) de ha megbukik, a felelősség a pártoké.

(Kiemelt kép: a Szent Dénes bazilika látképe, Saint-Denis. Forrás: Ninaras – Wikimedia Commons)

Kommentek

Kommentek