Emmanuel Macron szeptember környékén igyekezett magához rántani a politikai kezdeményezést. A Saint-Denis-találkozóval ez valamennyire sikerült is, aztán az október 7-i Hamász-támadás nyomán tulajdonképpen “lazíthatott”, mert nem is kellett kontrollálnia a napirendet.
A következő hetekben a többiek – különösen a Lázadó Franciaország – ugyanis elintézték, hogy a napirend ne legyen káros a kormányoldalnak.
Amikor azonban Macron – belpolitikai okokból – elkezdett óvatosabb álláspontra helyezkedni a gázai helyzet kapcsán, illetve nem ment el az antiszemitizmus elleni tüntetésre, megint az lett a közérzet, hogy nem uralja a folyamatokat. Lefulladás, halogatás: mi történik?
A Saint-Denis-találkozó következő köre, ahova egy csomó párt már el sem ment, hiába hívta őket az elnök, megerősítette a bizonytalanság-érzetet. Végül, az is táplálja ezt az értelmezést, hogy a Macron-pártnak még nincs listavezetője az EP-választásra, miközben az Nemzeti Tömörülés (RN) és a Renaissance közötti különbség nőni látszik az RN javára.
A tapasztalatok szerint az elmúlt években újra és újra felépült az a sztori, hogy az elnök bizonytalan. Most az az érzet, hogy négy évvel a választás előtt nem tudja, mit akar még maga után hagyni. Ilyenkor a logikus dolog egy újabb politikai kezdeményezés, vagy akár egy régi nagy kezdeményezés látványos lezárása lenne. Csakhogy éppen most látszik kifulladni az előző ilyen – tudniillik a Saint-Denis össznépi találkozó. Nem arról van szó, hogy Macron nem csinál semmit, hogy nem kommunikál – csinál dolgokat, be is fejez dolgokat, mond is dolgokat. Csak az elmúlt hetekben a közönség nem látja pontosan, hogy merre tart.
Macron szeret hezitálni, időt húzni. Van, amikor bejön a taktikázása (például a sárga mellényes mozgalmat így tudta elaltatni). De van, amikor nem. Néha komoly politikai következményei is vannak, így vesztette el a parlamenti többségét 2022-ben. Pedig a politikában az ütemérzék, annak felismerése, hogy mikor lehet, mikor kell, és mikor tilos időt húzni, alapvető dolog.
Igaz, Budapestről nehéz eldönteni, hogy a “jó ütemérzék” itt most hogy nézne ki.
Ugyanis a várakozás mellett is szólnak érvek. Sok például a bizonytalansági faktor. Macron több minisztere és szövetségese éppen bíróság előtt áll (az igazságügyi és a munkaügyi miniszterek, valamint egy szövetséges párt, a Modem elnöke). Emiatt lehet, hogy hamarosan hozzá kell nyúlni egyes posztokhoz: nyílhatnak és záródhatnak is lehetőségek. A Renaissance-on belül láthatóan zajlik az EP-választási mozgolódás. Darmanin belügyminiszter még nemes egyszerűséggel még mindig magáért harcol.
Azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a migrációs törvénnyel, amely akár a Borne-kormány sorsára is hatással lehet (bár a kormány bukásának nagyon lecsökkent az esélye a szocialisták lépései nyomán). Ilyenkor akár tényleg gondolhatja azt az elnök, hogy kivár, meglátja, mi marad a sakktáblán, aztán majd lép.
Közben tudni, hogy vannak előre betervezett üzenetei. Például az alkotmány kérdését Macron nagyon meg akarja nyitni, az abortusz alkotmányba emelését március elején a Kongresszus, vagyis a két ház együttes ülése napirendjére tűzné.
Ilyen körülmények között nehéz megmondani, hogy mi ez, mennyire túlzó a bizonytalanság érzete. Lefulladás? Halogatás? Taktikai kivárás? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy már mindenki 2027-re gondol, arra tervez, arra taktikázik, és Macron már most béna kacsásodik?
Van, hogy nem tudjuk biztosan a választ, csak a kérdéseket. Ez most egy ilyen helyzet.
