A Francia Akadémia nagydíja, egy majdnem megkapott Goncourt-díj, és egy nagy adag hype: a politológus Giuliano da Empoli első regénye, A Kreml mágusa hatalmas siker Franciaországban. Régóta az “el kell olvasni” listámon volt, ám mivel 2023-ban, tehát viszonylag gyorsan megjelent magyarul is, nekiláttam, hogy megtudjam, mit tud az a könyv, amelyről miniszterelnöki szinten beszélnek Párizsban.
Vigyázat, némi spoiler is jön!
Az első benyomásom, hogy nem a szöveg szépsége miatt nagy siker A Kreml mágusa. Tisztességesen megírt, olvasmányos és bizonyos szempontból lerakhatatlan regény ez (amit Pataki Pál igényes fordítása tesz még élvezhetőbbé), de azért nem az irodalmiság csúcsával van dolgunk. Még csak nem is a dramaturgiai izgalmak miatt rágjuk a körmünket – bár a kötet végének hangulata, megkockáztatom, jellemfejlődése; esetleg a még előtte eszmefuttatásként olvasható, a gépek uralmáról szóló disztópia érzelmileg is ütős tud lenni, ha olyan hangulatban kapja el az embert. Mégis, meggyőződésem, hogy Empoli nem az írásmű nyelvi és dramaturgiai kvalitásaival, hanem témájával és intellektuális tartalmával hálózta be a francia olvasókat.
A Kreml mágusa logikus folytatása Empoli előző munkájának. A káosz mérnökei nem regény, hanem esszé, amely a politikai színházról, a haragot becsatornázó, általa “kvantumpolitikának” nevezett, nagyrészt digitális jelenségről szól. A regénye főhöse éppen egy ilyen “politikai színházi rendező”, Vlagyimir Putyin kommunikátora, Vagyim Baranov, aki persze fiktív, de a mintája valós személy (Vlagyiszlav Szurkov). És a valós személyek sem maradnak el: Jelcin, Putyin, Prigozsin… sorjáznak az ismerős nevek.
A nézőpont a narrátor személye révén orosz, Baranové. Ő meséli el beszélgetőtársának a történetét és annak az értelmezését. Hogy miként lett igény Putyinra, hogy ki találta ki, hogy Baranov miként lett Putyin munkatársa, hogy milyen politikai színházat rendezett neki, hogy a harag használata milyen kulcsfontosságú a hatalom stabilitása szempontjából, és így tovább. Ha tetszik, kapunk egy rövid, alig 250 oldalas tablót a rendszerváltás utáni orosz történelemről, még ha meglehetősen hiányosat is. Mivel nem vagyok orosz-szakértő, Empoli ismereteinek a mélységét nem biztos, hogy megfelelően fel tudom mérni, de hát azzal mondjuk nehéz vitatkozni, hogy az orosz állam vertikálisan szervezett, és a hatalomhoz való közelség vagy távolság alapvető kérdés az elemzéskor.
A szerző – mivel A káosz mérnőkeiben bőségesen foglalkozott a témával – tudja, hogy a történetmesélés, a körülmények kihasználása mennyire fontos a politikában – és pont a putyini politikaértelmezés a regény központi témája:
Egyetlen dolgot tudsz kontrollálni, azt, hogy milyen módon értelmezed az eseményeket.
Giuliano da Empoli: A Kreml mágusa, 38. oldal.
A kötet második felében a figyelmes olvasó már nagyon ráérezhet, hogy politológus-szerzővel van dolga. A Prigozsinnal és a Donbaszban harcoló vezérrel folytatott beszélgetés például egész ügyesen felrajzolja a hibrid hadviselés, a Geraszimov-modell első lépcsőinek, szakaszainak a logikáját: zavarkeltés, konfliktus-generálás. És hogy ez miért jó a támadó félnek? Empoli értelmezésében a rá adott reakció miatt:
A nyugatiak éjszakai képzelődése csak növelni fogja a káoszt. Így a mi hatalmunk a legendából valósággá válik.
Giuliano da Empoli: A Kreml mágusa, 218. oldal.
Talán az efféle mondatok is teszik, hogy a kötetet egyes kritikusok túlságosan oroszbarátnak vagy megértőnek érezték Putyinnal szemben. Nekem nem volt ilyen érzésem olvasás közben, inkább úgy láttam, a kötet átadja és megismerteti a kortárs orosz politikai gondolkodásmódot, narratívát. Ráadásul tudni kell, hogy a szerző inkább baloldali-liberális, mintsem kemény jobboldali nézeteket vall (például Matteo Renzi tanácsadója volt), s előfordult, hogy az Élysée is kikérte a véleményét. A francia olvasóknak ugyanakkor ismerős vitatéma, hogy a megértés szándéka rögtön támogatásnak is tekinthető-e. Ezt egy lassan klasszikussá váló francia vitában már csócsálták vagy tíz éve (“A magyarázás azt is jelenti, hogy egy kicsit mentegetni akarunk” – vágta oda Manuel Valls egykori miniszterelnök a radikalizmus jelenségét kutatóknak).
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a regény sajátos körülmények között jelent meg, ugyanis még az ukrajnai invázió előtt született, de csak utána került a boltokba, miközben ilyen mondatok vannak benne: “a Cár birodalma háborúból született, és értelemszerűen háborúba is torkollik” (p. 248.). Ez egyfajta hitelességet kölcsönzött a megjelenéskor Empolinak, nyilván ez is hozzájárult a sajtófigyelemhez. A felfokozott érzelmi hangulat is magyarázhatja tehát, hogy hogy lehetett A Kreml mágusa ekkora siker. A siker így nemcsak a tartalmat, hanem a körülményeket, az olvasók lelkiállapotát is visszatükrözi.
(Guiliano da Empoli: A Kreml mágusa. Park Könyvkiadó, 2023.)
További francia könyvekről itt olvashatsz kritikákat.
(Kiemelt kép saját szerkesztés, melyhez felhasználtam a kötet magyar kiadásának címlapját.)
(A címben javítottam a szerző nevét – 2024. január 5.)
