Hogy a Nupes baloldali összefogásnak vége, politikailag nem volt igazán kérdés (előzmények itt és itt), de most a radikális baloldali Lázadó Franciaország (LFI) vezére, Jean-Luc Mélenchon is kimondta, amit mindannyian tudtunk. Aztán úgy folytatta a konfliktuskereső stratégiáját, mintha mi sem történt volna. Mi történik a francia baloldalon? Első magyarázat-elemek.
- Jean-Luc Mélenchon bejelentette, pontosabban nyugtázta a Nupes végét – ezt eddig is tudtuk, csak nem tőle hallottuk, hanem a többiektől. Az érdekesség, hogy az összeomlásért Mélenchon másokat tett felelőssé (a zöldeket, a szocialistákat), és jelezte, hogy ő továbbra is építeni akar valamilyen népi uniót. Érdekes kérdés lesz, hogy pontosan hogyan és kikkel, ha nem a még úgy-ahogy értékelhető támogatottsággal és szervezeti erővel rendelkező szocialistákkal, zöldekkel, kommunistákkal.
- Mindeközben Jean-Luc Mélenchon stratégiája nem változott: keresi a konfliktusokat, és továbbra is szerzi is magának szorgalmasan a sajtómegjelenéseket. A legutóbbi akciója azt volt, hogy manipulátorként, fanatikusként, gyakorlatilag iszlámellenesként tételezte Ruth Elkrief televíziós újságírót, aki ezért rendőri védelmet kapott a Belügyminisztériumól (az LFI ezután nehezményezte, hogy őket nem védi a rendőrség a radikális jobboldali fenyegetésektől). Érdekesség, hogy Gérard Larcher, a Szenátus nemrég újraválasztott elnöke, erre a vitára egyszerűen, tőle igen szokatlan stílusban annyit üzent Mélenchonnak, hogy “fogja be” (és persze ez is átment a sajtó szűrőin).
- Mindeközben a baloldal többi része külön szerveződik – a héten tartottak is egy közös tüntetést, és sajtóhírek szerint készülnek a 2024-es EP-választásra, valamint a 2027-es elnökválasztásra is. Utóbbi az igazán érdekes kérdés; az, hogy lesz-e, aki megjelenítse ezt a mérsékeltebb baloldali alternatívát, ahogy a hetvenes-nyolcvanas években Mitterrand képes volt megszervezni a mérsékelt baloldalt, aztán személyisége és politikája erejével lenyomni a kommunistákat. Mitterrand tudta, hogy mérsékelt arcát kell mutatnia, megnyugtatnia a forradalomtól és felfordulástól tartókat. Legendás például, hogy 1981-ben a plakátján templom, illetve harangtorony és falu volt, a felirat pedig ez: A nyugodt erő. Mélenchon jelenleg nem ezt, hanem inkább egyfajta forradalmat ígér a híveinek – a mérsékelt baloldali színpadon viszont nem látszik jelenleg egyetlen olyan karizmatikus vezető sem, aki szónoki képességekben és más politikusi kvalitásokban akár csak Mélenchon nyomába érhetne. Pedig egy elnökválasztáson a személy a fontos, és csak másodsorban a szervezet, ahogy azt Emmanuel Macron megválasztása 2017-ben is bizonyította. A mérsékelt baloldal tehát a jelenlegi feltételek mellett is összeállhat szervezetileg, de a személyi kihívás megoldása nélkül nem biztos, hogy az bármire elég is lesz.
- Az LFI nem mérsékelt szervező erő jelenleg (és Jean-Luc Mélenchon sem az). Bruno Jeanbart közvélemény-kutató korábban rá is mutatott erre: szerinte a baloldal Franciaországban csak akkor nyerhet, ha a mérsékeltek szervezik meg. Az érdekesség azonban az, hogy az LFI és Mélenchon nem is próbálkozik néppártosodással, mérséklődéssel, vagyis ennek a szervező státusnak a megszerzésével. Felmerül a kérdés tehát, hogy vajon miért.
- Először is szólnak amellett érvek, hogy egy-egy szavazóbázis mobilizálásához a konfliktus keresése a hasznos, különösen, ha a szóban forgó szavazóbázis nehezen mobilizálható, reményvesztett állapotban van stb. Akkor az érzelmek felkavarása, a botránykeltés működhet stratégiaként. Nem teljesen logikátlan tehát a Mélenchon-féle hozzáállás, csak egy gond van vele: ez Franciaország, és nem mondjuk Nagy-Britannia vagy az USA. Amivel Mélenchon próbálkozik, az azokban a rendszerekben működik igazán jól, ahol egyszerű többséggel vagy arányosan választják az elnököt, képviselőket stb. Ott ugyanis így mobilizálási versennyé lehet változtatni a kampányt, és nem kell a középen álló ingadozókkal foglalkozni, hiszen az érzelmek kiáradása nyomán úgyis szűkül a centrum tere. A francia rendszer azonban kétfordulós, abszolút többségi rendszer, ahol a második fordulóban a választók nagy része másodlagos preferencia alapján szavaz (mivel a jelöltje kiesik az első fordulóban), és ott egy szabad szemmel látható tömegeket taszító, félelmet keltő jelölt már rosszabb helyzetből indul, mint a centrumhoz ténylegesen beszélni képes, a többi táborhoz átnyúlni tudó jelölt. Pontosan erre a francia sajátosságra jött rá Marine Le Pen, aki a mérséklődéssel hatékonyan növeli lassan másfél-két évtizede a táborát. A második fordulósat is. Jean-Luc Mélenchon viszont pont vele ellentétes irányba indult el, és a mérések szerint lassan ő válik a franciák új kedvenc politikai mumusává.
(Kiemelt kép: Hugo Rota. Licensz: Creative Commons Attribution-Share Alike 4.0 International license)
