“A törvény meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a nőnek garantált joga van a terhesség önkéntes megszakítására” – ez a mondat került be nemrég a francia alkotmány 34. cikkébe, alkotmányos joggá emelve az abortusz eljárását, melyet 1975-ben legalizált Franciaország. A francia politikai elit és a választók elsöprő többsége is választás-párti. De akkor mi a módosítás magyarázata?
Abortusz: fontos az ügy, de a politika jobb magyarázat
Ha szívesebben hallgatsz, mint olvasol, akkor figyelmedbe ajánlom a pozsonyi Pátria Rádió adását, ahol 2024. március 5-én beszéltem erről a témáról:
Az Ifop közvélemény-kutató szerint a francia népesség 81 százaléka támogatja a szabad és hozzáférhető abortuszjogot, így nem állítható, hogy a kérdés vitatott lenne Franciaországban. Bár a szereplők Franciaországban is hivatkoznak az amerikai Legfelsőbb Bíróság Dobbs v. Jackson ítéletére, amely hatályon kívül helyezte a Roe v. Wade határozatot, ezzel megszüntetve az abortusz-hozzáférés szövetségi védelmét, az Egyesült Államokban ezt egy közismert társadalmi vita is megelőzte. Vagyis: voltak érdemi politikai-társadalmi csoportok, amelyek a szigorítás, illetve a tiltás mellett kardoskodtak.
Franciaországban semmi ilyen nem volt. A magyarázat – hogy miért volt most az alkotmánymódosításra szükség – bonyolultabb, minthogy a tengerentúli esetre való hivatkozás elengedő legyen a magyarázathoz.
Először is minden elnök szereti módosítani az alkotmányt. Ez amolyan történelmi, hagyaték dolog. Emmnauel Macron köztársasági elnöknek 2017 óta nem sikerült hozzányúlnia az alaptörvényhez. Ez az első módosítása, és ha a napirenden lévő kérdéseket nézzük (például Korzika autonómiája), azok elfogadása és a alkotmányba emelése messze nem lesz olyan “egyszerű”, mint az abortusz kérdéséé. Benne van a pakliban, hogy ez lesz Macron elnökségének egyetlen módosítása.
Másodszor, a téma népszerűsége logikussá teszi a kezdeményezést. Úgy is mondhatjuk, nem kerül semmibe felkarolni egy népszerű témát – Macron biztos lehetett benne, hogy a baloldal és a liberálisok vele szavaznak, a jobboldal nagy része is vele szavaz; aki pedig nem, az kellemetlen helyzetbe hozható.
Harmadszor ugyanis, ha az abortusz és az alkotmányba emelés kapcsán megnézzük a már idézett mérést, akkor azt látjuk, hogy a republikánusok (LR), és az Éric Zemmour-féle visszahódítás a leginkább megosztott a témában. Macronnak érdeke volt ezeket a megosztottságokat kiaknázni. És ez is volt egy járulékos politikai cél.
A jobboldal megosztása
Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés, bár a végső szavazásnál engedte a szétszavazást, alapvetően megengedő, sőt, inkább támogató volt a témában, és nem is szólal fel az abortusz alkotmányba emelése ellen (ez volt ugyanis a politikailag racionális: a 2022-es Le Pen-szavazók mintegy 90%-a támogatta az alkotmány módosítását).
A Visszahódítás az a párt, ahol talán a legnagyobb a nyitottság a vallásos konzervativizmusra (ez az RN-től jobbra eső párt), így érthető, hogy a felmérés szerint a Zemmour-szavazóknak csak mintegy 45%-a pártolta az alkotmány átírását. Vagyis itt enyhe többsége van az alkotmánymódosítást ellenzőknek. Az ilyen arányban megosztott pártok a téma kapcsán nehezen tudnak igazán előnyös állásponttal előjönni, hiszen a szavazóbázisuk valamelyik része mindenképpen elégedetlen lesz, ha határozott véleményt mondanak.
Hasonló volt a helyzet a republikánusokkal is, ahol a 2022-es Pécressee-szavazóknak “csak” 72%-a támogatta az alkotmánymódosítást – egynegyed-egyharmad ellenző viszont egy 5% körül billegő pártnak fél évvel az EP-választás már olyan szemmel látható kisebbség, amelyet egyetlen pártvezetés sem hagyhat figyelmen kívül. Sokat hezitáltak is, de valószínűleg nemcsak a választói preferenciák miatt. A republikánusok által adott szenátusi elnök, Gérard Larcher azt is kimondta, hogy szerinte az alkotmánynak nem kellene jogok katalógusává válnia. Ezzel arra a gaulle-ista hagyományra mutatott rá, hogy az alkotmány alapvetően intézményi és hatalommegosztási kérdéseket rendez (az egy más kérdés, hogy a preambulumban említett szövegekről, az 1789-es emberi és polgári jogok nyilatkozatáról, vagy az 1946-os alkotmány preambulumáról az Alkotmánytanács már a Pompidou-korszakban kimondta, hogy jogforrásnak tekinthetők, így végső soron áttételesen alapjogi kérdések is szerepelnek az alkotmányban).
Nem meglepő tehát, hogy a Versailles-ban, a kastélyban összeülő Kongresszus elsöprő többséggel szavazta meg az alkotmánymódosítást: 780-an szavaztak igennel a szenátorok és a képviselők közül, 72-en nemmel. A 902 szavazásra jogosulttól 852 szavazat érkezett. Ez jóval nagyobb többség, mint a 3/5, amely alapesetben az elfogadási küszöb, a 902-höz viszonyítva nagyjából megfelel a társadalmi támogatottság arányának (emlékeztetőül: 86%).
Macron kétlábú stratégiát folytat: egyrészt, másrészt
Az abortusz után Macron még egy újabb témával jelentkezett, amelyről azt feltételezhetjük, hogy a centrumnak és a baloldalnak kedvesebb, mint a jobboldalnak: ez pedig az eutanázia kérdése, amely várhatóan májusban kerül a parlament asztalára. De vajon következtethetünk-e mindebből arra, hogy az évek óta jellemzően jobbra tolódóként értelmezett Macron ezúttal balra tolódik?
A helyzet egy kicsit bonyolultabb, mert valójában az abortusz és az eutanázia mellett a Macron-féle stratégiának van egy konzervatívabb lába is. Ez például olyan dolgokat foglal magában, mint mondjuk a demográfiai kérdés (januárban 1945 óta nem látott adatok érkeztek a demográfiai folyamatokkal kapcsolatban), és az elnök vélhetően annyira ki is tudta sajátítani a témát, hogy ne vádolhassák semmittevéssel az ellenfelei – a szóhasználata ráadásul figyelemre méltó, mert “demográfiai újrafegyverkezésről” beszél, ami értelemszerűen inkább a centrista és a jobboldali közönségnek szóló dolog. Eegy felmérés legalábbis erre utal, külön felhívom a figyelmet arra, hogy míg a Macron- és a Pécresse-szavazók 81 és 76%-a, addig Marine Le Pen bázisának 56%-a gondolja a születésszám csökkenését problémának, míg a radikális baloldalon ugyanez a szám 53% (fontos információ, hogy Pécresse és Macron szavazói idősebbek, és az idősebbeket jobban aggasztja a kérdés).
Politikailag a lényeg a két láb és a kettős játék: Macron különböző témákban egyszerre igyekszik a jobb- és a baloldalnak játszani, és a témafelvetések által megosztani az ellenfeleit.
Az abortusz ügyével kapcsolatos további nyitott kérdések
Ez persze nem jelenti azt, hogy az abortusz témája csak politikai keretben értelmezhető, szakpolitikai keretben nem.
Két fontos nyitott, abszolút gyakorlati kérdés továbbra is foglalkoztathatja a franciákat (lásd pl. itt és itt). Az egyik a hozzáférés kérdése (hogy az “egészségügyi sivatagosodás” korában van-e egyáltalán elég orvos és más jogosult egészségügyi szolgáltató a hozzáférés biztosítására), a másik pedig a vallásszabadság kérdése, amely áttételesen végül hozzáférési kérdés is. A francia orvosoknak ugyanis joguk van elutasítani az abortusz elvégzését, feltéve, hogy továbbküldik a klienst egy olyan orvoshoz, aki hajlandó a beavatkozást megcsinálni. A viták során felmerült, hogy a “garantált” jog nem jelentheti-e azt perspektivikusan, hogy az abortusz jogi úton kikényszeríthető lesz – a kormány ezzel párhuzamosan azt jelezte, hogy a lelkiismereti klauzulához nem kíván hozzányúlni.
A témának van egy európai aspektusa is. Amint a Kongresszus két háza elfogadta az alkotmány módosítását, megérkeztek a követelések (nyilván elsősorban balról), hogy Macron elnök emelje fel az abortusz témáját európai szintre. Macron elnök pedig – aki soha nem ugrik el a lehetőség elől, hogy konfliktusos helyzeteket kialakítva mutassa fel identitását és politikáját az ellenfeleivel szemben – nyitottnak is mutatkozott a követelés európai szintű megfogalmazására.
A Sorbonne 2.0 beszédben is említette a témát, tehát a kérdés napirenden maradt.
(Kiemelt kép és képek forrása: pixabay.com és pixabay.com)
