Pénteken írom ezeket a sorokat, amikor Macron elnök elkezdi a konzultációkat a pártok és frakciók vezetőivel – a sort a baloldali szövetség és Lucie Castets nyitja a mai napon, és a Le Pen-Bardella páros zárja hétfőn. A jövő héten talán felszállhat a fehér füst (van, aki szerint igen, de olyat is hallani, hogy szeptember elejére tolódhat az új miniszterelnök kinevezése). 5 dolog, 5 kérdés ezzel kapcsolatban.
1. Miért húzza Macron az időt?
Június 9-én volt a választás második fordulója, a köztársasági elnök azóta vár. Ez szokásos módszere. Az olimpia jól jött a számára, két hétre a nyomás is csökkent rajta. Az olimpia vége után látványosan messzire, augusztus 23-ra csődítette össze a pártokat, jelezve, hogy a kormányalakítás neki még mindig nem sürgős. Fontos szempont persze, hogy az elmúlt másfél hónapban nem is épült új, szélesebb koalíció, amely többségnek nevezhetné magát. Azaz parlamenti abszolút többsége továbbra sincs senkinek, így az Új Népfront nagy nehezen megtalált miniszterelnök-jelöltjének, Lucie Castets-nek sincs. Bár a legtöbb képviselője a jelenlegi matematika szerint az Új Népfrontnak van, tudjuk, hogy Macron nem bennük gondolkodik. Ő egy olyan kormányt szeretne, amelynek a gravitációs pontja a centrum, s benne van (vagy legalábbis kívülről támogatja) a mérsékelt jobb- és baloldal. Ehhez viszont szét kellene szednie az Új Népfrontot – amihez mi kell? Hát idő. Úgyhogy Macron adott időt az időnek.
2. Bejöhet-e a számítása? Lucie Castets vs. Bernard Cazeneuve, avagy törésvonalak a baloldalon?
Macron természetesen segíteni is igyekszik az Új Népfront esetleges szétesését, elsősorban azzal, hogy aktívan eteti a miniszterelnök-jelölti névtotót. A környezetéből újra és újra előkerülnek nevek, időpontok, amelyek hullámokat vernek jobb- és baloldalon egyaránt. Külön figyelmet érdemel a volt szocialista belügyminiszter és miniszterelnök, Bernard Cazeneuve nevének a keringtetése. Cazeneuve ugyanis nagy tekintélyű ember, nemcsak a szocialisták között, hanem a jobboldal egy részén is (érdekesség, hogy belügyminiszteri tevékenysége miatt a zöldek és az Lázadó Franciaország szereti kevésbé). Az elmúlt napokban már mutattak arra jelek, hogy a szocialisták egy része nyitottságot mutatna a Cazeneuve-hipotézisre, miközben a párt hivatalos jelöltje ugye Lucie Castets. Nem állítom, hogy az Új Népfront a szétesés szélén van, de hogy az elmúlt napokban (például a Cazeneuve-kérdésben) megint láthatóvá váltak a törésvonalak, az biztos. Apropó, törésvonalak!
3. Radikális vagy mérsékelt opponálás? A megfosztási javaslat is éket vert a baloldali pártok közé
A baloldalon belül az egyik legnagyobb vitapont történetileg is a Lázadó Franciaország radikális fellépése és a többiek visszafogottabb fellépése között van (ez korábban is így volt). A lázadók most ismét egy radikális, szimbolikus kezdeményezéssel léptek fel: elkezdték javasolni az elnökkel szembeni megfosztási eljárás elindítását azért, mert nem nevez ki miniszterelnököt. A kezdeményezés azért szimbolikus, mert az alkotmány értelmében ehhez nem áll rendelkezésre a szükséges többség. Az alkotmány 68. cikke szerint a megfosztáshoz mindkét házban minden ponton kétharmados többség szükségeltetik. Tekintettel arra, hogy a Szenátus továbbra is jobboldali többségű, az alsóházban pedig még az abszolút többség összetákolása is nehezen megy, könnyű belátni, hogy a megfosztásnak jelenleg realitása nincsen. Talán ez is az oka, hogy a kezdeményezés még a baloldalon sem tetszett mindenkinek, különösen nem a szocialistáknak (és felmerült egy gyakorlati szempont is, hogy érdekes taktika az elnököt Castets kinevezésére biztatni, miközben a másik kézben ott a megfosztási kezdeményezés). Nem az az érdekes, hogy konkrétan ebből a történetből mi lesz vagy nem lesz (többség híján valószínűleg semmi), hanem az, hogy a Lázadók és a többiek közé ez a dolog is éket vert. Ezt sem kell túlértékelni, viszont érdemes figyelni, hogy lesznek-e még ilyen ügyek, amelyek növelik az Új Népfronton belüli feszültségeket.
4. Meddig húzhatja az új kormány?
Tegyük fel, hogy eljutunk odáig, hogy lesz egy új kormányfő, és valamikor, talán nem azonnal, lesznek neki új miniszterei is. Reálisan ennek valamikor szeptember közepéig meg kellene történnie, mert addig kell elkészülnie a költségvetési törvény tervezetének. A francia alkotmányos rendszerben a kormányfő nem köteles a kinevezése és a parlamenti programbeszéd után bizalmi szavazást kérni – erre van lehetősége, ha úgy dönt, természetesen. Ha pedig nem él a lehetőséggel, bízhat benne, hogy azért lesz 58 ellenzéki képviselő, aki benyújt egy bizalmatlansági indítványt, és akkor mégiscsak lesz szavazás. És itt aztán kis túlzással mindenki fenyeget mindenkit. Különösen a Lázadó Franciaország kormányzati részvétele esetére ígérik az ellenfelek, hogy első dolguk lesz indítványozni, leszavazni stb. Elképzelhető, hogy többsszöri nekifutásra sikerül majd csak olyan miniszterelnököt és kompromisszumot találni, aki pár hétnél tovább, esetleg a költségvetési végszavazásig hivatalban tud maradni. Tudja ezt mindenki – a baloldal számára lehetséges, hogy éppen ezért csak egy rövid, szimbolikus ügyekkel (pl. a nyugdíjreform visszavonásával) tarkított, gyorsan véget érő kormányzás a taktikai cél. A forgatókönyvekről, a megfontolásokról hosszabban beszéltem a Fix TV Enigma című műsorában:
5. Meddig tarthat a bizonytalanság?
A kormány nélküli bizonytalanságot tehát hamarosan felválthatja egy kormányzati bizonytalanság. Ma Párizsban kevesen tennének arra, hogy itt hosszan hivatalban maradó, stabil kormány fog alakulni, mindenki gyors bukás(ok)ra készül, és még valamire: 2025-ben egy új választásra, egy új nemzetgyűlési feloszlatásra. Éppen ezért úgy kell kezelnünk minden lépést mostantól kezdve, mint egy elnyújtott, meghosszabbított nemzetgyűlési kampány első lépéseit. Mindig azt szoktuk mondani, hogy Franciaországban az egyes politikai lépéseket a következő, esetünkben a 2027-es elnökválasztás felől érdemes nézni, de most érdemes egy átmeneti állomást is beiktatni az elemzésünkbe. Az esetleges 2025-ös nemzetgyűlési választást. Ebből a szempontból viszont már a taktikai megfontolások is árnyalódnak: a baloldalon például akármekkorák a feszültségek, végső soron mindenkinek az az érdeke, hogy valamilyen módon együtt maradjon az Új Népfront, vagy legalábbis ne essen totálisan szét… hiszen 2025-ben ismét szükségük lesz egymásra. Máshogy mondva: tény, hogy Lucie Castets a Matignonért kampányol. De mi van, ha már nem 2024-es bevétel a cél, hanem a 2025-ös?
