Michel Barnier kormánya – vagy Marine Le Pen kormánya?

A köztársasági elnök – a nagyközönség számára némileg váratlanul – a republikánus Michel Barnier volt minisztert, volt Brexit-főtárgyalót nevezte ki kormányfőnek. Bár a nyilvánosságban van ezzel kapcsolatos elégedetlenség, a megoldással egyetlen politikai szereplő sem lehet igazán elégedetlen – már ha fejben tartjuk, hogy 2025-ben újabb választásra számíthatunk. Egy biztos: a Barnier-kormány jobboldali kormány lesz, és Marine Le Pen dönti el, hogy meddig marad hivatalban.

NEM SIKERÜLT SZÉTSZEDNI A BALOLDALT – MÉG?

Azért nem Bernard Cazeneuve az új francia kormányfő, mert szocialista létére a szocialisták nem támogatták ebben. A PS-ben úgy döntöttek, inkább maradnak ellenzékben, nem “macronozódnak össze”, és nem is kooperálnak a republikánusokkal. Vagyis Emmanuel Macronnak egyelőre nem sikerült szétszednie az Új népfrontot. Ezzel Olivier Faure főtitkár akarata érvényesült: a szocialisták inkább készülnek a 2025-ös választásra, mint hogy most pár hónapig kormányozzanak. Ugyanakkor a kormányalakítás körüli huzavona nem múlt el nyom nélkül. Anne Hidalgo párizsi főpolgármester például egyenesen kongresszust szeretne az irányvonal tisztázására, ami annyit azért mindenképpen jelent hogy továbbra is maradtak belső viták. (Jelenleg Anne Hidalgo a francia szocialisták legmagasabb közjogi pozíciót betöltő személyisége.)

MICHEL BARNIER KORMÁNYA A JOBBOLDALON HORGONYOZ

Michel Barnier mögött nincs abszolút többség. Ez egy kisebbségi kormány: a centrum (Macron környezete) és a republikánusok támogatják, Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés (RN) pedig annyit vállalt, hogy nem fogja azonnal megszavazni a megbuktatását szolgáló bizalmatlansági indítványt. A többit a most alakuló programtól tette a radikális párt függővé. Ahogy Jordan Bardella pártelnök megjegyezte:

„Semmit sem lehet csinálni nélkülünk”

Bardella ebben nem tévedett. Mivel Michel Barnier kisebbségi kormányt alakít, ahhoz, hogy ne bukjon meg lendületből, figyelnie kell az RN igényeire is (az Új népfronttal nem lehet egyezkedni, ők azonnali bizalmatlanságot ígértek). Az RN most valahol a várakozó semlegesség és a csendes külső támogatás közötti határon billeg, s hogy ez átmegy-e totális ellenzékiségbe és kormánybuktatásba, attól függ, hogy mit kap. Nem véletlen, hogy Michel Barnier első tévéinterjújában program-szempontból gyakorlatilag majdnem mindenre nyitottnak mutatkozott:

“Nincs vörös vonal”

Párttárgyalások jönnek, ha nem is nyilvánosak – és az RN látványosan kéri a befolyást. Ez azzal együtt is biztos, hogy Barnier azt mondta, ő még nem tárgyalt Le Pennel. Ez nem jelenti azt, hogy nem is fog, meg az sem, hogy Macron sem tette.

A BAL-JOBB LOGIKA ÍGY KÖNNYEBBEN SZÍNRE VIHETŐ?

Emmanuel Macron és Marine Le Pen abban érdekeltek, hogy a globalizációs törésvonal legyen hangsúlyos a francia politikában. Annak a két végén ők vannak. Ebből a szempontból az a megegyezés, amelyet most viszonylag látványosan megkötöttek, nem feltétlenül előnyös nekik, mert ezzel akár egy oldalra is tolhatók. Miután a centrum a jobboldallal kooperál Michel Barnier mögött (ráadásul Marine Le Pen jóváhagyásával), a baloldal arra fog törekedni, hogy egy Macrontól Le Penig húzódó nagy jobboldali blokkról beszéljen, sőt, akár azt is hangoztassa, hogy itt Marine Le Pen fújja a passzátszelet. Nem tudni még, hogy ez a narratíva mekkora sikerrel fog működni – érdekesség, hogy az ellen-narratíva az, hogy Marine Le Pen befolyása azért nőhetett meg, mert a szocialisták nem vállalták a kormányzást Cazeneuve-vel és Macronnal, ergo az ő felelősségük az egész.

MARINE LE PEN ÉS AZ RN: EGYENSÚLYOZÓ GYAKORLAT

Marine Le Pennek és az RN-nek ugyanakkor nem érdeke, hogy politikai felelősséget vállaljon Michel Barnier kormányáért, és még kevésbé érdeke konkértan kormányozni, különösen nem kisebbségi társként. Az RN úgy tud tovább növekedni 2027-ig, ha erősíti a kompetenciaképét, a felelős párt képét mutatja, de közben azért nem ég rá a kormányzás felelőssége. Ez egy egyensúlyozási gyakorlat, nem is könnyű. Vagyis a Nemzeti Tömörülésnek addig érdeke engedni az új kormányt hivatalban maradni, amíg folytathatja a parlamenti “tiszteletre méltósági” stratégiáját, és amíg nem kell a nevét adnia áttételesen olyan dolgokhoz, amelyek nem tetszenek a szavazóinak.

2025? 2026? 2027?

A múlt héten írtam arról, hogy a szokásos “következő elnökválasztás” keret kevés lesz az elkövetkezendő év elemzéséhez. Számítani kell egy 2025-ös nemzetgyűlési választásra is. Sőt, zárójelben jegyzem meg, hogy Édouard Philippe volt kormányfő menet közben hivatalosan is bejelentette az elnökjelöltségét – a tartalommal senkit nem lepett meg. De az már érdekes, hogy megszellőztette: előrehozott elnökválasztásra (praktikusan Macron lemondására) is készül. Szóval nagy a bizonytalanság. Ezért most plusz egy elemzői dogmát kell átmenetileg kidobnunk az ablakon: most nem elég csak elnökválasztási számokat nézni. Mindenkor máskor elég lenne. Most nem. Most nézni kell a pártok támogatottságát is. És persze Michel Barnier parlamenti támogatottsága a szavazásokon szintén obligát mérőszám…

A Barnier-kormány megalakulásáról kérdezett az Ultrahang Plusz is:

(Kiemelt kép: European Parliament from EU / Wikimedia Commons)

Kommentek

Kommentek