Nem lesz folytonosság: Donald Trump visszatérése a Fehér Házba új helyzetet hoz Európának védelempolitikában, iparpolitikában, kereskedelemben. Emmanuel Macron francia elnök nem ugyanazon az ideológiai platformon áll, mint amelyen Donald Trump, mégis ő lehet az egyik, aki lehetőséget lát az amerikai milliárdos visszatérésében.
Európai szuverenitás és atlantizmus az új Trump elnökség hajnalán
A francia elnök számára 2017 óta hívószó az európai szuverenitás, a stratégiai autonómia. A fogalmat kibontva gondol itt ő mindenre is: védelempolitika, iparpolitika, kereskedelempolitika… Csakhogy ennek a francia programnak az árfolyama Trump 2021-es távozásával és Joe Biden hivatalba lépésével némileg csökkent. Bár az amerikai stratégia az elmúlt években tendenciaszerűen értékeli le Európát, 2021. január 20. után az európai politika atlantistább része úgy érezhette, “túlélték”, fellélegezhetnek, jöhet a szokásos ügymenet.
Persze azt nem lehet állítani, hogy senki semmit nem tett mondjuk az európai védelmi képességek erősítéséért. Számos ország az orosz-ukrán háború kitörése után növelte a védelmi költségvetését (Lengyelország különösen). De ezzel sem feltétlenül az európai önállóság és szuverenizmus vált domináns hívószóvá: gyakran a védelmi költségvetésüket leginkább növelők ragaszkodnak a legerőteljesebben az erős és tartós amerikai jelenléthez, hiszen ők tartanak a leginkább az orosz fenyegetéstől.
Erre válaszul a francia elnök is visszavett a tempójából, s hangsúlyozni kezdte a NATO és az amerikai együttműködés jelentőségét (lásd a Pozsonyban elmondott beszédét). Most azonban ismét fordulhat a kocka: Trumpról tudjuk, hogy szkeptikus a NATO-val, így az ezzel kapcsolatos nyitott kérdések ismét felkelthetik az igényt egyfajta európai önszerveződésre (de a kereskedelem-és iparpolitika terén is napirendre kerülhet ez, különösen, ha Trump tényleg megvámolná az európai termékeket, és különösen, ha az autóiparban tenné). Nem véletlen, hogy Macron az elsők között sietett gratulálni és telefonálni a megválasztott amerikai elnöknek: Franciaország igyekezhet ennek az új európai önszerveződésnek az élére állni. Csak fel kell melegítenie a korábbi üzenetet – s a nyilatkozatokból úgy látszik, ez már meg is kezdődött. És erre mindenki számított is.
Az európai erőegyensúly átalakulása: a franciáknál pattog a labda?
Franciaország befolyása gyengült az elmúlt években mind globális, mind európai téren. Ennek természetesen sok oka van: újra és újra megbomlott a német-francia erőegyensúly (ez több évtizedes dolog), a Száhel-övezetben Oroszország sikeresen hívta ki Franciaországot, majd pedig nehezítette a francia mozgásokat az ukrajnai orosz támadás is. Emmanuel Macron, aki a háború kezdetekor még az európai szuverenitás bajnokaként és közvetítőként pozicionálta magát, egy idő után visszavonult, s deklarálta: Franciaország minden szuverenitási elképzelését a NATO keretei között képzeli el.
Merthogy nemcsak Biden érkezése, hanem az orosz-ukrán háború is felerősítette az atlantizmust Európában: Európa keleti része és Németország is úgy vélte, hogy az Egyesült Államok jelenléte, sőt, esetenként erősödő jelenléte elengedhetetlen az orosz fenyegetéssel szemben. Joe Biden kormánya a hagyományos amerikai álláspontot képviselte az európai szerepvállalással kapcsolatban, noha maga is szorgalmazta, hogy az európaiak jobban vegyék ki a részüket a költségekből. Trump azonban a tapasztalatok szerint ezt is négyzetre emeli (ráadásul emlékezetesek a nyilatkozatai azokkal a NATO-tagállamokkal kapcsolatban, amelyek nem emelik meg megfelelően a védelmi költségvetésüket, de még annak a lehetősége is felmerült a találgatásokban, hogy a volt elnök kiléptetné országát a NATO-ból, ezért az amerikai Kongresszus törvényt fogadott el, hogy ezt egyetlen elnök se tehesse meg egyoldalúan).
Trump lebegtetésében Franciaország lehetőséget láthat, hogy az európai szuverenitás programját betolhassa az európai beszélgetésbe. Amit egyes brüsszeli diplomaták csak háttérben mondanak (a kényszerhelyzet = lehetőség), az maga a francia politika: Trump lehetőség, hogy Európa a saját hatalmi bázisát építgesse (a franciák reményei szerint természetesen francia vezetéssel).
Macron személyes mozgástere
Van itt még egy szempont, ami miatt számíthatunk arra, hogy az Élysée aktív lesz európai szuverenitás-témában: Emmanuel Macron belpolitikailag háttérbe szorult, a tényleges belpolitikai kormányzás átkerült Michel Barnier kormányfőhöz és a Matignon-palotához (erről itt és itt találsz bővebbet). A külpolitikában és a védelempolitikában viszont megmaradtak az elnöknél a számára fenntartott hagyományos területek, úgyhogy adja magát a dolog, hogy az elnök ezen a téren aktívkodjon. Ráadásul a francia elnök azt is érzi, hogy francia szempontból a dolog sürgős, nem véletlenül gratulált Trump elnöknek annyira gyorsan, és nem véletlenül telefonált annyira gyorsan: Macronnak most meg kell előznie a programadásban az egyik Trump-suttogónak tartott olasz kormányfőt, Giorgia Melonit, s ki kell használnia az éppen kormányválsággal küzdő Németország gyenge gazdasági és politikai állapotát.
A Trump-elnökségnek ugyanis lehet olyan hatása is – francia szempontból -, hogy kicsit gyengíti a német-lengyel-balti atlantista tengelyt, és kicsit visszaerősíti Franciaországot. Macron eddig is azzal az üzenettel turnézott, hogy Európa nem szervezheti ki a biztonságát az amerikai választóknak. A második Trump-elnökséget máris láthatóan lehetőségnek tekinti, hogy még hangosabban közvetítse ezt az üzenetet az európai partnerek felé.
(Kiemelt kép forrása: Pixabay)
