Tovább bírja-e François Bayrou a miniszterelnöki gyűrődést, mint Michel Barnier – nincs most fontosabb kérdés a francia politikában.
Ha a válasz igen, akkor persze lehet tovább elemezgetni a dolgokat, például hogy meddig. Nyárig? Vagy ahogy François Hollande pedzegette, akár 2027-ig is? Ha viszont a válasz nem – nos, akkor olyan forgatókönyvek valószínűsége is megnőhet (pl. az elnök lemondása, rezsimválság), amelyeket alapesetben viszonylag kis valószínűségűnek tekinthetünk.
Most sok minden eldőlhet
Ezért is nehéz Bayrou-ról és a kormányáról írni, ezért is érleltem ezt a rövid cikket is szinte hetekig. Mert a legfontosabb kérdés a jövőre vonatkozik, az pedig a költségvetési tárgyalásoktól, és sok minden mástól is függ.
Ezek a tárgyalások viszont a héten, sőt, részben ma véget érnek. A kormány 49-3-mal, szavazás nélkül próbálja elfogadtatni ma a költségvetést és később jó eséllyel a társadalombiztosítási büdzsét is. Amit természetesen bizalmatlansági indítvány fog követni. Az első ilyen szavazás várhatóan szerdán lesz, akkor dől el, hogy ki mit tudott kipréselni a másikból.
Szóval e sorok írásakor van még bőven tárgyalási tér, de alapvetően két kérdés maradt, két kérdésre nincs válasz.
Első kérdés: mit lépnek a szocialisták?
Még nem tudni, hogy szavaznak a szocialisták (PS). Megosztottak, megosztottak a szavazóik is.
Ha megszavazzák a bizalmatlanságot, ráragadnak a lázadókra (LFI), és a kormányképesség felé úgy mindenképpen nehezebb lesz építkezniük (bár a pártelit parlamenti mandátumai nagyobb biztonságban lehetnek az esetleges összefogás révén, ez a választási rendszer abszolút többségi, kétfordulós jellege miatt van így).
Ha megszavazzák a bizalmatlanságot, akkor valószínűleg arra sem kaptak a tárgyalások során elnöki ígéretet a PS politikusai, hogy nem lesz új nemzetgyűlési választás, és valószínűleg az arányos választási rendszer biztos bevezetésére sem (maximum arra, hogy beszélni fognak róla).
Ha viszont nem szavazzák meg a bizalmatlanságot, akkor abban az is benne lehet, hogy az elnök és a kormány részéről a szocialisták megkapták ezeket a garanciákat, és ezzel időt nyertek, hogy rendezzék soraikat, és megpróbáljanak Mélenchonék fölé nőni 2027-ig.
És itt van egy fontos párton belüli szempont is. A PS-ben Kongresszus következik. A háttérben aktív François Hollande, és egyre inkább úgy tűnik, szívesen visszajönne, esetleg 2027-ben újra próbálkozna. Ő az időnyerés, kivárás híve. Olivier Faure első titkár viszont hezitálva egyensúlyozik.
Ez tehát többről szól, mint a 2025-ös büdzsé: ez a sakktábla igazgatása is. Aki a PS-ben időnyerésre játszik, az úgy gondolkodik, hogy az Új népfront szétszedése nem Macronnak lehet lehetőség a szocialisták közel édesgetésére, hanem a szocialistáknak esély a centrum baloldalának az át- vagy visszacsábítására (visszatámadás!), méghozzá azzal együtt is, hogy a PS balszárnya ezt a centrista nyitást nem értékelné. Vagyis ez egy stratégiai vita is az egykori kormánypárton belül.
Második kérdés: mit csinál Le Pen?
Még nem tudni azt sem, hogy mit lép az RN, a Nemzeti Tömörülés, Marine Le Pen pártja. Nem érződik a lelkesedés, hogy tartózkodjanak a büdzsé végszavazásánál, mondanak ezt is, azt is, de a tartózkodás is ott van a asztalon. Ugyanakkor nincs hatalmas lelkesedés sem Bayrou leszavazására, mert úgy tűnik, nem igazán találják azt a konkrét, szimbolikus jelentőségű, tehát politikailag hangsúlyos indokot, amire fel tudnák építeni a buktatást (és persze ők is figyelik a szocialistákat, ezt sajtóhírekből tudjuk – mert ha a szocialisták előbb mondják meg, merre indulnak, akkor az RN számára is tisztul a kép, hogy ők miről is döntenek valójában: a buktatásról, vagy egy “szimpla” politikai üzenetről).
Marine Le Pen azt mondja, alig várja, hogy hatalomra kerüljön. Itt is van egy stratégiai kérdés: akarja-e siettetni a dolgot?
Mert ha igen, csak akkor lenne igazán értelme egy esetleges mostani kormánybuktatásnak (hogy ennek mi a logikája, arról korábban írtam egy elemzésemben). És hát ott a márciusi ítélethirdetés is, amely felboríthatja a naptárat és megbolygathatja a dolgok menetét, ami előtt ráadásul még az Alkotmánytanács új tagjainak a jelölésére is érdemes lesz figyelni, mert van a testület előtt egy kapcsolódó indítvány.
Ha viszont Marine Le Pen nem akarja siettetni az elnökválasztást az újabb kormánybuktatással, akkor logikusabb nem feltétlenül most, hanem később egy politikailag látványosabban megzenésíthető okot találnia, vagyis valami olyat, ami száz százalékig illik az RN üzenetébe, és nincs dilemma. Lehet ilyen akár még idén is, mert a migráció, a nyugdíjak kérdése újra és újra visszajöhet.
A héten nem tudunk meg mindent, de azért sok minden kiderül – most erre a két pártra, az ő dilemmáikra érdemes figyelni. Elég, ha csak az egyik párt egységesen, szétszavazás nélkül nemet mond vagy tartózkodik a bizalmatlansági indítvány elfogadása ügyében, és a kormány a helyén marad.
(Kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons, Régions Démocrates)
.jpg){kind=link}